Leó pápa fohásza: Isten irányítsa a hatalmon lévők döntéseit az igazságos és tartós béke felé
Vertse Márta – Vatikán
Május hónapjában az egész egyházból egységes fohász hangzott fel a békéért, különösen a rózsafüzér imán keresztül, amely, mint egy szakadatlan lánc, a háború sújtotta népeket Szűz Mária közbenjárására bízta – mondta Leó pápa, majd azért fohászkodott, hogy az isteni Bölcsesség világosítsa meg a hatalmon lévők lelkiismeretét, és irányítsa döntéseiket az igazságos és tartós béke őszinte keresése felé.
Továbbra is terjesszék a közelség és a gondoskodás kultúráját
A pápa utalt rá, hogy Olaszországban ezen a vasárnapon ünnepelték 25. alkalommal a Fájdalomcsillapítás Napját. A Szentatya közelségét fejezte ki a betegeknek és gondozóiknak, köszönettel és bátorítással fordult mindazokhoz, akik terjesztik a közelség és a gondoskodás kultúráját.
A Szent Péter téren összegyűlt római híveket és nemzetközi zarándoksereget üdvözölve a pápa kiemelte a kameruni Kumba egyházmegye püspökét és zarándokait, valamint a szlovákiai Dénesd-torcs-misérd (Dunaluzsna) plébániai kórusát. Köszöntötte a nagy számban jelenlévő lengyeleket, és a Piekary Śląskie nevű Mária kegyhely zarándokait, ahol Máriát a Társadalmi Igazságosság Anyjaként tisztelik. Az olasz csoportok között a Szentatya üdvözölte a „Befogadás” nevű váltófutás résztvevőit, majd mindenkinek szép vasárnapot kívánva búcsúzott el a Szent Péter téren összegyűlt hívektől.