A Húsvét a nyugtalan szív kikötője – Leó pápa szerdai katekézise

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán    

Nem maradunk tétlenek, hanem belépünk Isten nyugalmába

A hegyi beszéd egyik jézusi buzdítása szolgált a katekézis alapgondolatként: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja, és rozsda marja, s ahol betörnek, és ellopják a tolvajok! A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly, és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok! Ahol a kincsed, ott a szíved is.” (Mt 6,19-21). Az emberi életet állandó mozgás jellemzi, amely cselekvésre ösztönöz minket. A mai világ mindenütt gyorsaságot igényel ahhoz, hogy optimális eredményeket érjünk el a legkülönbözőbb területeken. Hogyan világítja meg Jézus feltámadása emberi tapasztalatunknak ezt a vonását? – tette fel a kérdést a Szentatya Amikor a halál feletti győzelmében részesedünk, vajon megpihenünk-e majd? Hitünk erre így válaszol: igen, meg fogunk pihenni. Nem leszünk tétlenek, hanem belépünk Isten nyugalmába, ami a béke és az öröm. Tehát egyszerűen csak várnunk kell, vagy ez már most megváltoztathat minket? – kérdezett újból a pápa.

A szív egész emberségünk szimbóluma, emberi lényünk láthatatlan középpontja

Mi nagyon sokféle tevékenységbe merülünk el, amelyek nem mindig tesznek minket elégedetté. Sok cselekedetünk gyakorlati, konkrét dolgokkal kapcsolatos. Felelősséget kell vállalnunk sok kötelezettségért, problémákat kell megoldanunk, nehézségekkel kell szembenéznünk. Még Jézus is belefolyt az emberek életébe, nem fogta vissza magát, hanem mindvégig odaadta magát. Mégis gyakran tapasztaljuk, hogy a túl sok cselekvés, ahelyett, hogy teljessé tenné az életünket, örvénnyé válik, amely megszédít, megfoszt a derűs lélektől és megakadályozza, hogy teljes mértékben megtapasztaljuk azt, ami igazán fontos az életünkben. Ilyenkor fáradtnak, elégedetlennek érezzük magunkat: mintha ezernyi gyakorlati dologra pazarolnánk az időt, amelyek persze nem oldják meg létezésünk végső értelmét. Néha, a tevékeny napok végén üresnek érezzük magunkat. Miért is? Mert nem gépek vagyunk, van „szívünk” – vagyis inkább azt mondhatnánk, hogy egy szív vagyunk.

A szív egész emberségünk szimbóluma, gondolatok, érzések és vágyak szintézise, ​​lényünk láthatatlan középpontja. Máté evangélista arra hív minket, hogy elmélkedjünk a szív fontosságáról, amikor felidézi Jézusnak ezt a gyönyörű mondatát: „Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is” (Mt 6,21). A szívben őrződik meg tehát az igazi kincs, nem páncélszekrényben a föld kincsei között, nem hatalmas pénzügyi befektetésekben, amelyek soha nem voltak ilyen eszeveszettek és igazságtalanul összesűrítve, embermilliók véres áldozata és Isten teremtésének pusztulása árán – állapította meg a pápa.

Az ember szíve a végleges beteljesülésre irányul

Fontos elgondolkodni ezeken a szempontokon, mert a sok kötelezettségvállalásban, amelyekkel folyamatosan szembesülünk, egyre inkább megjelenik a szétszórtság, néha a kétségbeesés, az értelem hiányának kockázata, még a látszólag sikeres emberekben is. Ellenben, ha az életet Húsvét fényében értelmezzük, s ha a feltámadt Jézus szemével tekintünk rá, akkor hozzájutunk az emberi személy lényegéhez, a szívünkhöz, mely cor inquietum. Szent Ágoston ezzel a „nyugtalan” jelzővel segít megérteni az ember vágyát, mely a végleges beteljesülésre irányul.  A kifejezést a Vallomások elején találjuk, ahol Szent Ágoston ezt írja: „Uram, magadnak teremtettél minket, és nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik benned” (I,1,1).

Az emberi szív mozgásának titka: visszatérni létének forrásához

A nyugtalanság annak a jele, hogy szívünk nem véletlenszerűen, rendszertelenül, céltalanul mozog, hanem végső célja, a „hazatérés” felé irányul. A szív igazi beteljesülése ugyanis nem a világ javainak birtoklásában rejlik, hanem abban, hogy eléri azt, ami teljesen betöltheti, vagyis Isten szeretete, vagy inkább a Szeretet Istene. Ezt a kincset azonban csak úgy találhatjuk meg, ha szeretjük a felebarátunkat, akivel utunkon találkozunk: test szerinti testvéreinket, akiknek jelenléte ösztönzi a szívünket és felhívást intéz hozzá, arra hívva, hogy nyíljon meg és adja oda önmagát. Felebarátunk arra kér minket, hogy lassítsunk le, nézzünk a szemébe, néha változtassunk a terveinken, talán még az irányon is.  Ez az emberi szív mozgásának titka: visszatérni létének forrásához, élvezni azt az örömöt, amely soha nem szűnik meg, amely soha nem okoz csalódást. Senki sem élhet anélkül, hogy az életnek ne lenne értelme, amely túlmutat az esetlegesen, azon, ami elmúlik. Az emberi szív nem élhet remény nélkül, anélkül, hogy tudná, hogy a teljességre, nem pedig a hiányra teremtetett.

Karácsony emlékeztessen Jézusra, aki emberré lett és eljött hozzánk, hogy „köztünk lakjon”

Jézus Krisztus megtestesülésével, szenvedésével, halálával és feltámadásával szilárd alapot teremtett ehhez a reményhez. A nyugtalan szív nem fog csalódni, ha belép a szeretet dinamizmusába, amelyre teremtetett. A cél biztos; az élet győzedelmeskedett, és Krisztusban továbbra is győzedelmeskedni fog a hétköznapi élet minden halálában. Ez a keresztény remény: áldjuk az Urat és köszönjük meg neki mindent, aki ezt nekünk adta! – zárta katekézisét a Szentatya.

Olasz nyelvű köszöntésében az egyes csoportok üdvözlése után a betegeket, az ifjú házasokat és a fiatalokat köszöntötte. Karácsony már csak néhány napra van tőlünk, s a családi otthonokban a pápa szerint már elkészült vagy éppen készülőben van a betlehemi jászol, Krisztus születése misztériumának megható ábrázolása. Leó pápa reméli, hogy ez a fontos elem, nemcsak hitünk, hanem a keresztény kultúra és művészet része is, továbbra is a Karácsony része marad, hogy emlékeztessen Jézusra, aki emberré lett és eljött hozzánk, hogy „köztünk lakjon”.