Szent Család vasárnapján bezárult a falakon kívüli Szent Pál bazilika Szent Kapuja
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Kedves testvéreim az Úrban, elérkeztünk a kegyelem idejének beteljesedéséhez – kezdte beszédét a bazilika főpapja. Az Egyház a Szent Kapu bezárásának a gesztusával jól láthatóan jelzi a Jubileumi Év befejezését, de egyúttal megőrzi és meg is erősíti annak mély jelentését. Az Egyház liturgiájában ugyanis mindig bezárul egy időszak, miközben Isten irgalma örökké nyitva marad, mert mindig nyitva marad a megtérés és a remény útja, amelyet ez az idő szült meg.
A remény nem emberi képességen, hanem Isten hűséges szeretetén nyugszik
Ezen a tiszteletreméltó helyen, ahol Pál apostol emlékét őrizzük, ismét felhangzanak az ő erőteljes szavai, amelyek az egész jubileumi évet végig kísérték: „A remény soha nem csal meg” (Róm 5,5). Valóban „jelképszerű ez a mottó”, de mindenekelőtt a hit megvallása. Pál az élet nehézségei, az üldöztetések, a bebörtönzések, a látszólagos tévedések tudatában írta azokat. Mindazonáltal kijelenti, hogy a remény nem csal meg, mert nem annyira az emberi képességeken, hanem Isten hűséges szeretetén nyugszik. A Szent Kapu, amit ma bezárunk, sokkal több, mint egy egyszerű fizikai átjáró. Lelki küszöb volt, felhívás mindannyiunkhoz, hogy hagyjuk magunk mögött azt, ami a szívünket nyomja, és lépjünk be az irgalmasság terébe. Átlépése azt jelentette, felismertük, hogy az üdvösség az alázatos ráhagyatkozásból fakad Arra, Aki egyedül adhat teljes értelmet életünknek, legyőzve az önelégültség minden látszatát.
Isten soha nem zárja be az ajtót az ember előtt, az ember hivatása pedig, hogy áthaladjon rajta
Az egyházi hagyomány arra emlékeztet minket, hogy a Szent Kapu mindig is összekapcsolódott a bűnbánati úttal, ami a közösségbe visszatérés helye volt, s mint ilyen az Atya házába való visszatérés jele. Ez a gesztus ma is megőrzi szimbolikus erejét: Isten soha nem zárja be az ajtót az ember előtt; az ember hivatása, hogy áthaladjon rajta. A 2025-ös Jubileumot a Remény Jubileumának hirdették ki. Ferenc pápa a Spes non confundit kezdetű bullájában emlékeztetett arra, hogy a remény a hittel és a szeretettel együtt alkotja a keresztény élet szívét. Ez persze túlmutat a naiv optimizmuson és a valóság előli bármilyen menekülésen; inkább a már adott és a beteljesedése felé tartó üdvösség magabiztos várását jelenti. Háború, válság, igazságtalanság és zűrzavar jellemzi a mai világot, és az Egyház arra törekszik, hogy megerősítse: a keresztény remény túlmutat a történelem előli bármi fajta menekülésen, és abban a képességben fejeződik ki, hogy Krisztusra szegezett tekintettel haladjunk benne.
A remény azt jelenti, hogy fájdalmakon áthaladva az utolsó szó az életé és az üdvösségé
A remény tehát azt jelenti, hogy fájdalmakon haladunk át abban a bizonyosságban, hogy az utolsó szó az életé és az üdvösségé. Ferenc pápa, aki tiszteletreméltó Emlék, világosan hangsúlyozta, hogy a remény konkrét, kézzelfogható. Áthalad a szív megtérésén, a kiengesztelődés szentségén és a megbocsátás felszabadító tapasztalatán. XIV. Leó pápa, aki ma az egyetemes Egyházat vezeti, kifejtette, hogy a remény akkor lángol fel újra, amikor van bátorságunk mélyre ásni, a valóság felszíne alá, áttörve a beletörődés kérgét. A reményt gondosan kell ápolni a szívben, mert olyan törékeny, mint egy kis mag, de képes megváltoztatni a világot. Leó pápa jelentős és mély folytonossággal viszi tovább az általa megkezdett utat, ami az egyetlen remény, mely Jézus Krisztuson alapul, aki ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. A Jubileum láthatóvá tette ezt az utat az Egyház hitében és küldetésében.
Szent Pál reménye a Krisztussal való találkozásból fakad
Itt, a falakon kívüli Szent Pál pápai bazilikában ez az igazság különösen intenzíven visszhangzik. Pál, a pogányok apostola, ismerte a gyengeséget, az üldöztetést és a bebörtönzést; mégis ő az az ember is, aki a Korinthusiakhoz írt második levélben ezt mondta: „Amikor gyenge vagyok, akkor vagyok erős.” Reménye a Krisztussal való találkozásból fakad, aki átalakította életét, és onnan meríti erejét. Szent Pál ismerte a börtön láncait, de kijelenthette: „Isten Igéje nincs megbilincselve” (2Tim 2,9). Börtönei – Filippitől Jeruzsálemig, Cézareától Rómáig – a lelki termékenység tereiként mutatkoztak meg, amelyek képesek igét, tanúságtételt és életet szülni egész útján. Láncra verve írja a bizalommal, vigasztalással és reménnyel teli leveleit. Ezekben Pál arra tanít minket, hogy egyetlen börtön sem olthatja ki azok belső szabadságát, akik Krisztusban élnek.
Krisztus keresztje a mi egyetlen reményünk, egy konkrét és élő húsvéti remény
E bazilika homlokzatán, a dicsőséges kereszt alatt a „Spes unica”, az Egyetlen Remény felirat látható. Krisztus keresztje a mi egyetlen reményünk, egy konkrét és élő húsvéti remény, amely a teljes önátadásból született és a feltámadás új életében virágzik ki. XVI. Benedek pápa „Spe Salvi”, a reménységre lettünk megváltva kezdetű enciklikája ragyogó szavakkal emlékeztet erre. Azt mondja, hogy az emberiségnek sok reményre van szüksége, kicsikre és nagyokra egyaránt, hogy nap mint nap úton maradhasson; ezek azonban teljes beteljesülésüket a nagy reményben találják meg, amely mindenek felett áll. Ez a nagy remény maga Isten, az emberi arcú Isten, aki a végsőkig szeretett minket, és aki átöleli az emberiség egész történelmét. Országa élő és jelenvaló valóságként nyilvánul meg, akárhol is szeretik Őt, és bárhol is legyünk, elér minket az Ő szeretete, megnyitva a történelmet egy hiteles, beteljesüléssel teli jövő előtt. Csak ez a szeretet adja meg nekünk az erőt, hogy minden nap kitartsunk, anélkül, hogy elveszítenénk a remény lendületét, még egy tökéletlenség és korlátok által jellemzett világban is. És pontosan a szeretet garantálja annak létezését, amire szívünk mélyén várunk: az életet, amely valóban élet.
A zarándok, aki átlép a Kapun, tanúként tér vissza a világba
A Szent Kapu bezárása tehát csodálatos és reménnyel teli meghívásként jelenik meg. A zarándok, aki átlép a Kapun, arra kap meghívást, hogy tanúként térjen vissza a világba, és vigye magával a kapott ajándékot a mindennapi életbe. Zarándok az, aki a fizikai utazáson túl egy belső utazást is vállal. A Szent Kapun átlépése azt jelezte, hogy elismerjük saját korlátainkat, elfogadjuk saját látásmódunk hiányosságát, és rábízzuk magunkat az Úr vezetésére. Ahogy az imában, itt is lehetőséget kapunk arra, hogy lépésről lépésre haladjunk, bízva abban, hogy minden lépés szükséges. Most, hogy a Szent Kapu bezárul, felelősség hárul ránk. Arra kaptunk meghívást, hogy a remény hiteles tanúi legyünk. Egy megosztottsággal és félelemmel jellemzett világban az Egyház arra kapott hivatást, hogy Isten jelenlétének alázatos, mégis ragyogó jele legyen. A szentek évszázadokon át ilyen jelek voltak. Ez a feladat vár ránk is: megmaradni, kitartani és hűségesnek maradni ahhoz a helyhez, amelyet az Úr ránk bízott a történelemben.
A szeretettel végzett apró gesztusok a családokban fénylő jelekké válnak
Azon a napon, amikor a Jézus, Mária és József alkotta Szent Családot ünnepeljük, a mindennapi élet egyszerűségében megélt reményről elmélkedünk. Názáretben a remény a mindennapi hűségben, a csendes munkában, a kölcsönös gondoskodásban, Isten akaratának meghallgatásában vált láthatóvá a lét hétköznapi rétegeiben. A Szent Család arra tanít minket, hogy a szeretettel végzett apró gesztusok fénylő jelekké válnak, mint a hűséges jelenlét, a támogató türelem, a sötétségben is kitartó bizalom. Így a remény testet ölt a történelemben, és hiteles tanúságtétellé válik, amely képes az emberek útját megfontoltan vezetni, mint egy szelíd fény, amely mutatja az utat. Miközben a Szent Kapu bezárul, a hit, a szeretet és a remény ajtaja maradjon nyitva a szívünkben. A misszió ajtaja maradjon nyitva, mert a világnak Krisztusra van szüksége. Bízzuk ezt az utat Pál apostol közbenjárására, és kérjük a Szentlelket, hogy tegye gyümölcsözővé az ebben a jubileumi évben elvetett magokat, és kísérje az Egyházat történelmi zarándokútján, Péter utódjának, XIV. Leó pápának vezetésével. Így a remény nem fog csalódást okozni, mert az Úr hűséges ígéreteihez – zárta homíliáját James Michael Harvey bíboros, a falakon kívüli Szent Pál bazilika főpapja a Szent Kapu bezárásakor celebrált szentmisén.
