Hálaadó szentmise Pier Giorgio Frassati szentté avatásáért Hálaadó szentmise Pier Giorgio Frassati szentté avatásáért 

Re bíboros: Frassati példája időszerű a mai végtelenül embertelen világban

A bíborosi kollégium dékánja hétfőn hálaadó szentmisét mutatott be a Santa Maria sopra Minerva-bazilikában Pier Giorgio Frassati szentté avatásáért. Re bíboros úgy emlékezett az új szentre, mint az evangéliumi hitelesség tanújára, aki csodálatos példakép a fiatalok előtt. Az ifjú szent elkötelezetten részt vett a társadalmi-politikai életben, folyamatosan gyakorolta a szeretetszolgálatot, diszkréten, mégis sziporkázóan és szenvedélyesen.

Antonella Palermo / Gedő Ágnes - Vatikán

A szentmise helyszíne az a domonkos templom volt Róma szívében, ahol július 27-e és augusztus 4-e között közszemlére helyezték Frassati testét, hogy a zarándokok leróhassák tiszteletüket a harmadrendi domonkos előtt. Egész életét az állandó imádság, Isten szavának hallgatása és a szentségekhez való járulás hatotta át. Az evangéliumi szeretet és a Mária-tisztelet jellemezte, őszinte barátságot ápolt Jézussal. Mindig viselte a skapulárét, csak akkor vetette le, amikor úszott a tengerben – idézte meg alakját Giovanni Battista Re bíboros. Közismert volt ugyanis a sport iránti szenvedélye, mint ahogy életszeretete is – ebben iránymutatást talált Szent Ágoston tanításából is. Megmutatta, hogy Krisztust nem a világtól elvonulva kell szolgálni, hanem úgy, hogy az Istentől kapott ajándékokat érvényre juttatjuk, és ez igazi örömet ad.

A hálaadó szertartás
A hálaadó szertartás   (@Vatican Media)

Szociális és politikai elkötelezettség, evangéliumi szeretet

Az új torinói szent életét a nagylelkű testvéri szellem határozta meg, mely mind  a szociális és politikai szerepvállalásában, mind a rászorulók megsegítésében megmutatkozott. Elsősorban az egyetemisták példaképe volt, egy modern, erős és okos fiatal, a szépség és a művészet iránti érzékkel megáldva. Minden környezetben úgy működött, mint az evangélium motorja, melyben hite támogatta. Mindig az eucharisztia állt napjai középpontjában, az Istennel való bensőséges találkozás, a mindennapi rózsafüzér ima. Frassati példát mutatott arról, hogyan ne maradjunk közönyösek, ne adjuk föl az igazságtalanságok láttán, hogyan ne legyünk passzívak. Ez a hozzállása több vallási szervezet tagjává tette: a Szent Vince Konferencia, az Olasz Katolikus Egyetemi Szövetség, a Katolikus Akció keretein belül.


Közéleti tevékenység, figyelem a rászorulók iránt

Frassati szolidaritása folyamatos volt, figyelmes, nem hivalkodó. És nemcsak anyagi téren mutatkozott meg, hanem elsősorban a közelség, a meghallgatás, az osztozás, a csönd révén. Konkrét, prófétai, buzgó, másokat magával ragadó, gyakran harcos jegyeket mutató, mindenképpen kreatív szolidaritás. Bányászati tanulmányait például az motiválta, hogy egy nap közel legyen a bányászokhoz. Egyébként – folytatta Re bíboros – Frassati kiemelt figyelemmel fordult a munkásvilág felé egy olyan korban, amelyben a szociális kérdés súlyos problémának számított. XIII. Leó pápa néhány évvel korábban írta ezzel kapcsolatos Rerum novarum – kezdetű enciklikáját. A torinói fiatal szent erős ellenérzéssel viseltetett a fasizmus iránt, amely akkor vert gyökeret Olaszországban. Ő inkább az akkor született Néppárt harcos híve volt, mivel meg volt győződve arról, hogy a katolikusoknak részt kell venniük a közéletben, felvállalva az emberek és a társadalom szükségleteit.

09 szeptember 2025, 14:50