XIV. Leó pápa szerdán megemlékezett a kommunizmus első lengyel vértanú papjáról
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
A szent zenéről tartott katekézise után, az egyes nyelvi csoportokat köszöntve a Szentatya így szólt: „Szeretettel köszöntöm a lengyeleket! Augusztus 23-a a sztálinizmus és a nácizmus áldozatainak európai emléknapja. Ezen a napon a liturgia Władysław Findysz atyára emlékezik, az első lengyel papra, akit a kommunista üldöztetés mártírjaként boldoggá avattak. A II. Vatikáni Zsinat idején lelkileg támogatta a zsinat munkáját, a szeretet és az erkölcsi megújulás cselekedeteivel bevonva a híveket a „zsinati jótett” művébe. Tanúságtétele emlékeztessen minket arra, hogy a szeretet civilizációja a megbocsátás révén és a rossznak jóval való legyőzése által épül. Áldásom mindannyiukra!”
Pápák dicsérete
Boldog Władysław Findysz atya sorsa jól példázza a kommunista hatóságok egyházzal szembeni gyűlöletének mértékét. Hamisan azzal vádolták meg a papot, hogy embereket kényszerített vallásgyakorlatra és ezért két és fél év börtönbüntetésre ítélték. Bebörtönzése alatt fizikai és lelki bántalmazásnak volt kitéve, és a hatóságok megakadályozták neki a nyelőcsőrákja miatt szükségessé vált műtétet. Büntetése letöltése után rendkívül legyengült állapotban szabadult, és néhány hónappal később meghalt, de életszentség hírében. „Sem börtön, sem halál nem választotta el Krisztustól és a rábízott juhoktól” – írta róla Ferenc pápa a vértanúságának 50. évfordulóján írt levelében: „Boldog Findysz atya legyen minden pap számára meghívás a hűségre, az életszentségre és a teljes odaadásra Krisztus és testvérei mindennapi szolgálatában. Minden hívő számára legyen az Istenbe vetett bizalom, valamint a Krisztushoz és minden emberhez szóló evangélium értékeihez ragaszkodás radikális jele és példája.”
Bátor segítségnyújtás a rászorulóknak
Władysław Findysz 1907-ben született a dél-lengyelországi Krościenko Niżnyben, az akkoriban osztrák megszállás alatt álló területen. Gyermekkorának legnagyobb vesztesége, hogy még ötéves korában elvesztette édesanyját. A fiatal Władek a háborús tapasztalatok árnyékában nőtt fel és 1927-ben, immár az újjászületett Lengyelországban, az érettségi vizsgája után a papi hivatást választotta.
1932-ben szentelték pappá, majd káplánként dolgozott két plébánián, melyek ma már Ukrajnához tartoznak. Tíz ével később 1942-ben lett Nowy Żmigród plébánosa. Az ország náci megszállása idején megpróbált reményt adni az elkeseredett embereknek. Együtt tudott érezni mások életével, megvigasztalta őket. Findysz atya, életét kockáztatva, segített az üldözötteknek és a halállal fenyegetett embereknek, nemzetiségüktől és vallásuktól függetlenül, beleértve a zsidókat is. Sokan az ő támogatásával tudtak Magyarországra menekülni, mely akkor bátran befogadta a lengyel menekülteket.
A nemzeti egység apostola
Findysz atya felismerte, hogy a háború utáni nehéz idők hozzájárulhatnak a háború és a megszállás által súlyosan sújtott nemzet megosztottságához. A híveknek nyújtott konkrét segítség mellett a nemzeti egység szószólója és a rendíthetetlen remény prédikátora volt az élet minden területén. Ezt a háború utáni kommunista állam alapelveivel dacolva tette, amelyek célja Isten kiiktatása volt a társadalmi életből, és elnyomás alá helyezték a katolikus egyházat és papjait. 1946-tól kezdve Findysz atya a Biztonsági Szolgálat megfigyelése alatt állt. 1952-ben az iskolai hatóságok felfüggesztették a katekizmus tanítását a helyi középiskolában. A legsúlyosabb üldöztetés ideje azonban egybeesett a II. Vatikáni Zsinat munkájával 1962 és 1965 közt. Stefan Wyszyński bíboros-prímás vezette be Lengyelországban a XXIII. János pápa kezdeményezte imádságot a zsinatért és a „zsinati jótett” cselekedeteit.
Életszentség hírében halt meg
Findysz atya határozott lelkipásztori szolgálata kiváltotta a kommunista hatóság indulatát. 1963-ban letartóztatták és börtönbe zárták, ahol fizikailag bántalmazták és lelkileg meggyötörték. Többek között az alkotmány és a lelkiismereti szabadság megsértésével, valamint a katolikus hit megvallására való kényszerítéssel vádolták, és egy koncepciós perben két és fél év börtönbüntetésre ítélték. A börtönben – bár látták, hogy rákos betegedésben szenved és sürgős kezelésre szorul – a börtön- és igazságügyi hatóságok megtagadták tőle a megfelelő kezelést, és megakadályozták, hogy a korábban tervezett nyelőcsőrák-műtéten átessen, az egyházmegyei hatóságok és egy ügyvéd közbenjárása ellenére. Ennek következtében a fizikai és lelki bántalmazás mellett egészségi állapota is gyorsan romlott. 1964. február 29-én rendkívül legyengült állapotban feltételesen szabadlábra helyezték. Visszatért első plébánosi helyére, Nowy Żmigródba, ahol pár hónappal később, 1964. augusztus 21-én meghalt életszentség hírében. 2005. június 19-én Varsóban avatták boldoggá. Nagy tisztelője, II. János Pál pápa ezt már akkor a mennyből szemlélte.
