Interjú Tusor Péter történésszel Fraknói Vilmos küzdelméről a római intézet megalapításáért

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán       

Interjú Tusor Péter történésszel Fraknói Vilmos küzdelméről a Szent István római történeti, művészeti és egyházművelődési intézet megalapításáért

Tusor Péter: Fraknói Vilmos és a püspöki kar. Küzdelem a Szent István római történeti, művészeti és egyházművelődési intézet megalapításáért (1910–1913) (CVH I/27), szerk. Kőhalmi Olivér, Budapest–Róma 2026. (348 p. + 6 p. műnyomó mell. kép)

A történettudomány végképp nem tekinthet monolit tömbként a századfordulós magyar katolicizmusra

A monográfia legfontosabb eredménye, hogy egy különösen fontos és szimbolikus ügy: a római magyar egyházi intézetalapítás kapcsán jobban megismerhetőbbé vált a századelő katolikus egyházi elitjének gondolkodása, a korábbinál plasztikusabban tárultak fel törésvonalai. A részben pragmatista, részben paternalista, arisztokratikus konzervativizmus vs. a nem csupán Prohászka Ottokár, hanem Fraknói Vilmos által is képviselt, mozgósított és szervezett egyházi „progresszió” sűrű szövetű adatolásának köszönhetően a történettudomány végképp nem tekinthet monolit tömbként a századfordulós magyar katolicizmusra. Ez akkor is lényeges eredmény, ha az I. világháború után a külső viszonyok és a belső erővonalak egyaránt jelentősen megváltoztak, átrendeződtek. Fraknói Vilmos a romantikus historizmus és a modern katolicizmus keretében megjelenő, szembeötlő társadalmi felelősségvállalást mutató patrióta elitizmus képviselője volt a 19. század végi, 20. század eleji Magyarországon.

A Fraknói kutatócsoport egyik része a magyar szerkesztőségben

Fraknói Vilmos szándéka a tervezett római magyar intézet szakmai profiljával és névválasztásával  

A történeti kutatás alapjain állva a kötetnek sikerült végképp eloszlatni és tisztázni a jelenleg az Örök Városban működő magyar intézmények Fraknóihoz kötődő konfabulatív, meseszövő eredetmítoszait. E tisztázás lényege: amíg Klebelsberg Kunónak az olasz–magyar kulturális és diplomáciai kapcsolatokat előtérbe helyező koncepciója ma is eleven Rómában, addig Fraknói tudományos örökségének nincsen intézményes bázisa Itália szívében. Sem magyar egyházi vagy állami fenntartású kutató történeti intézetet és alkotó művészházat nem találunk Rómában. Ugyanakkor a magát csupán látens hagyományában Fraknóihoz kapcsoló, de hivatalos öndefiníciójában ezt ki nem fejező Pápai Magyar Intézet markáns gondolati előzményei felfedezhetők Fraknói 1912 februárjában megfogalmazott tervezetében, illetve azt követően az 1912 novemberéig tartó, Hornig Károly által vezetett tárgyalásokban. A tudós apát-kanonok 1910. augusztus 20-ai, Szent István nevét viselő és középkori zarándokházának hagyományát felélesztő elképzelésének nyilvánvalóan a Szent István Ház a tényleges megvalósítója, még ha csupán részlegesen is. Éppen az az intézmény, amely semmilyen módon nem köti eredetét Fraknói Vilmoshoz.

Érdekes események Fraknói Vilmos életéből  

A két fő történeti állítást egy egész csokor kisebb, a Fraknói-biográfiához kapcsolódó eredmény színesíti: a kötetből megtudhatjuk, miért is kellett végleg távoznia 1905-ben Rómából, hogy alakult viszonya nagyváradi kanonoktársaival és gróf Széchényi Miklós püspökkel, több-kevesebb részletet 1910-es indiai és 1912-es amerikai útjáról, továbbá megismerhető művelődéstörténeti szintézisnek terve és 1914-es lemondása a szentjobbi apátságról és váradi kanokoki stallumáról, majd a lemondás gyors visszavonása, stb. Csupa olyan mozzanat, ami centenáriumi emlékkönyvében még nem, vagy csupán értintőlegesen szerepel