Leó pápa homíliája Ruini bíboros gyászmiséjén: Szent II. János Pál életpéldájából merített
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Az olasz egyház sokat köszönhet neki, mivel közel tizenhét évig szolgált a Püspöki Konferencia elnökeként
Amikor bemutatjuk ezt a szentmisét, az Úr irgalmára bízzuk Camillo Ruini bíboros testvérünket, Krisztus nyájának bölcs és gondoskodó pásztorát – kezdte homíliáját a Szentatya. Sok éven át szolgálta az Egyházat, ugyanazzal az odaadottsággal végezve az Úrtól rábízott legszerényebb és a legnehezebb felelősséget is, amelyet papként, püspökként és bíborosként folytatott a tanításban, a teológiai tanulmányokban, a lelkipásztori szolgálatban, az ifjúsági munkában, a kulturális életben, a laikusok és a hivatások gondozásában, valamint hivatalának gyakorlásában.
Az olasz egyház sokat köszönhet neki, mivel közel tizenhét évig szolgált a Püspöki Konferencia elnökeként; akárcsak a Római Egyházmegye, ahol ugyanennyi ideig a Szentatya vikáriusaként működött. Fontos és kényes pillanatokban tudta vezetni Isten népét és testvéreit a püspöki karban, miközben lelkesedéssel, belátással és bátorsággal nézett szembe a számos kihívással. Ruini bíboros olyan meglátásokat és kezdeményezéseket hagyott ránk, amelyek mély nyomot hagytak az egyházi és polgári közösségekben. Leó pápa először is a „Kulturális Projektre” gondol, továbbá a bíboros mély elkötelezettségére, mellyel a katolikus világ hozzájárult az olasz vallási, polgári és politikai élet legkülönbözőbb területeinek előmozdításához. Ide tartozik az egyházmegyei zsinat nagyszerű munkája és annak római megvalósítása, továbbá aktív párbeszédet folytató jelenléte az egyház, valamint a világ polgári és a társadalom életének különböző szintjein.
Hosszú szolgálata során számos viszontagságon át kísérte a rábízott hívőket és közösségeket
Miközben őrá emlékezünk és a mennyei Atyánk kezébe ajánljuk őt, kérjük, világosítsanak meg minket Isten Igéi, valamint az ő hozzá fűzött gondolatai. Az első olvasmány Pál apostol eleven szavait visszhangozta: „Sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakíthat el minket Isten szeretetétől” (Róm 8,38-39). Ez az igazság inspirálta Ruini bíborost is szolgálatában. Isten szeretete hűséges; semmi sem győzheti le, és semmi sem választhat el tőle, mert a szeretet az ő ajándéka, tőle származik, és érdemeinken és gyengeségeinken felül árad ki ránk. Szeretett testvérünk hosszú szolgálata során számos viszontagságon át kísérte a rábízott hívőket és közösségeket, és pontosan az Úr legyőzhetetlen szeretetében és a hitnek erre az adományra adott válaszában kell keresnünk annak az erőnek a gyökerét, amellyel szembesült velük. Lelki végrendeletében, a sok emberről szólva, akik iránt hálát érzett a tőlük kapott jóért, Ruini bíboros ezt írta: „Nem kaptam kevesebbet tőlük, mint amennyit adni próbáltam.” Úgy hiszem, ezek olyan szavak – hangsúlyozta Leó pápa – amelyek nekünk is segíthetnek abban, hogy ugyanilyen alázattal és Istenbe vetett bizalommal éljük meg felelősségeinket és különféle szolgálatainkat. Egyébként pedig vallotta, hogy az az erőforrás, amely leginkább elkísérte őt hosszú élete során, gyermekkora óta, az ima volt: egyszerű, szívből jövő, friss az indulás éveiben, majd idővel érlelődött, egészen időskori törékenysége és betegsége időszakáig.
Ruini bíboros sokat merített a nagy pápa élete egységének a példájából
Beszéde második felében Leó pápa a szentmise evangéliumát idézte, mely segíthet gyümölcsözően megélni ezt a kegyelmi pillanatot. Jézus így imádkozik: „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is velem legyenek, ahol én vagyok” (Jn 17,24). Ez egyúttal összefoglalja életének a tervét, irányát és végső célját, amelyet testvéreink javára fordított és amely állandóan kereste Istennek a saját és az ő üdvösségükre vonatkozó terveit. Ruini bíboros ezzel kapcsolatban írta: „Remélem, Uram, hogy nem személyes haszonért, hanem a rám bízott és teljes szívvel osztott célokért cselekedtem” (Lelki testamentum). Miközben imádsággal és az Eucharisztia felajánlásával kísérjük őt, magunkévá tesszük az ő vágyát: hogy eljussunk oda, ahol az Úr vár ránk örök örömben, és hogy haladjunk a cél felé mindannyian azzal a vággyal, hogy másokkal együtt részt vegyünk benne. Camillo Ruini bíborosnak megadatott a kegyelem, hogy személyesen ismerhette és együtt dolgozhatott a közelmúlt néhány nagy szentjével, mint például Szent VI. Pál és Szent II. János Pál. Wojtyła pápáról, akivel évekig együttműködött, ezt írta: „II. János Pálban megtapasztaltam a jelenlétedet, Uram; első kézből tapinthattam meg az imádságban való egységet, az ima, az élet és az apostolkodás elválaszthatatlanságát, a történelmet irányító hit bátorságát, a szeretet és a megbocsátás képességét” (uo.). Úgy hiszem, hogy a bíboros sokat meríthetett a nagy pápa élet-egységének példájából, mert benne is megtalálhatjuk azokat a tulajdonságokat, amelyek a Szent Pápát jellemzik, és hiszem, hogy ezen érzések egybecsengése minket is inspirálhat a saját utunkon.
Erős és szilárd volt a relativista tendenciák és a képlékeny látásmódok megtévesztéseivel szemben
Közimert Ruini bíboros püspöki jelmondata a János evangéliumból: Veritas liberabit nos, „Az igazság szabaddá tesz minket” (vö. Jn 8,32). Ezek a szavak összefoglalják a személyiség és a szabadság mély fogalmát, amelyet Krisztus kinyilatkoztatott nekünk, és amelyet az Egyház tanít: igazságra és jóságra teremtettünk, és csak ebben találunk egységet, békét és teljes beteljesülést, a földi életben és az örökkévalóságban. Világosan emlékeztetnek minket egy különösen jelentős üzenetre korunk számára, amelyben a relativista tendenciák és a valóságról és az emberiségről alkotott teljesen képlékeny látásmódok megtéveszthetnek minket. Ruini bíboros életében megragadhatjuk annak az erőnek és szilárdságnak a jelét, amellyel az ember növekszik és érlelődik, amikor létezésének középpontját és fordulópontját az Istentől származó Igazságban találja meg. Végezetül Leó pápa köszönetet mondott mindazoknak, akik elkísérték, segítették és támogatták a bíborost munkájában, lelkipásztori szolgálatában, különösen is időskorában és gyengeségében. Főként azoknak szeretnék köszönetet mondani, akik odaadással mindvégig mellette álltak. Az Úr fizessen meg mindenkinek, adjon vigaszt rokonainak és szeretteinek, és adja meg neki a soha véget nem érő béke jutalmát.
