Leó pápa: Meg kell őrizni a keleti keresztényeket a háború és a bizonytalanság csapásától
Gedő Ágnes - Vatikán
Leó pápa örömmel köszöntötte Claudio Gugerotti bíborost, a Keleti Egyházak Kongregáció prefektusát és annak tisztségviselőit, valamint a ROACO valamennyi tagját, majd megállapította: nagyon időszerű, hogy a keleti katolikus egyházakat segítő projekteken túl a keleti szemináriumokban és kollégiumokban történő papi és szerzetesi képzés támogatásáról cseréltek eszmét plenáris ülésükön. Egy egyház segítése nem pusztán az anyagi eszközök biztosítására terjed ki, hanem magában foglalja az identitás és az evangelizáló erő növekedését is, mely a papok képzésen alapul, akik a lelki javakat terjesztik. A keleti katolikus egyházak nagyon sok kincset őriznek - ortodox testvéreikkel együtt -, ami nagy ajándék az egész katolikus világ számára, mely gyakran nem is vesz tudomást ezekről a különböző egyházi hagyományokról.
A teljes egység felé
Anyaszentegyházunk egységes, de nem egyforma – jelentette ki a pápa, hiszen számos spirituális és teológiai hagyománynak adott otthont, különféle rítusoknak és szokásoknak, melyek kölcsönösen gazdagítják egymást. Javunkra válik, ha ezeket a kincseket elmélyítjük keleti katolikus testvéreink millióival, miközben azt kívánjuk, hogy haladjunk előre a teljes egység felé valamennyi keleti egyházzal együtt. Minden ősi keleti egyház a hit eredetéhez vezet vissza minket, szakrális liturgiáikon megmutatják Isten misztériumának dicséretét, tanúskodnak a közbenjáró ima erejéről, lelki tartalmakat nyújtva csodálattal töltik meg a szívet a benne rejlő szépségek iránt. A híveket pedig a különböző teológiai és antropológiai jegyek szerint imára indítják, olyannyira, hogy a II. vatikáni zsinat a keleti és nyugati keresztényekkel kapcsolatban megállapította: „Ezért nem csoda, hogy a kinyilatkoztatott misztérium egy-egy szempontját az egyik jobban fölfogta és jobban ki tudta fejezni, mint a másik; ennélfogva a különböző teológiai formulák nem ritkán inkább kiegészítik egymást, minthogy ellenkeznének egymással.” (Unitatis redintegratio, 17).
A keleti kereszténységet viszont csak akkor tudjuk megőrizni, ha ismerjük: enélkül szegényebb lenne az egyház. Ahhoz, hogy megértsük és szeressük, megfelelő képzésre van szükség, ahogy erre már több, mint harminc évvel ezelőtt Szent II. János Pál rámutatott. A ROACO döntése, hogy segítsék a keleti papképzést, ennek a konkrét figyelemnek a szép jele.
Élő hit és tettek
Az ismeret és a cselekvő szeretet, valamint a nyitott elme és a dolgos kéz közötti kapcsolat azonban megfelelő lelki hozzáállást is kíván: nemcsak nagylelkű szívre van szükség, hanem arra, hogy ebben a szívben kegyelem lakjon és lángra lobbanjon a Szentlélek által. Leó pápa ezért azt kérte, hogy mindig ápolják lelki életüket az imádságon és a szentségi életen keresztül. Az irgalmas cselekedetek csak akkor hoznak tartós gyümölcsöket, ha a jó forrásából táplálkoznak, ami pedig Isten. Ha igaz, amit Jakab levelében olvasunk, vagyis, hogy a hit tettek nélkül halott, akkor az is igaz, hogy a tettek élő hit nélkül meddők maradnak.
Háborúk helyett segítség
A Keleti Egyházakat Segítő mű csöndes és jótékony szolgálata, a számos jótevő, akik rajtuk keresztül anyagilag segítik a rászorulókat éles ellentétben áll azzal, milyen sok pénzt pazarolnak ma el gyilkolásra, dobnak ki háborúk szítására. „Amíg ti életet teremtetek, ők halált osztanak; mialatt ti kinyújtjátok a kezeteket a testvérek felé, ők eltaposni való ellenségeket látnak; míg ti párbeszédet indítotok, ők csak a monológot keresik; ti a remény útjait nyitjátok meg, ők félelembe zárják a népeket; míg ti a jövőt építitek, ők lerombolják a jelent” – sorolta a pápa. A keleti keresztények fájdalmas vérveszteségét, az elvándorlást elsősorban a háború okozza, ami nem oldja meg a problémákat, hanem tragédiákat okoz, melyekről gyakran elfeledkezünk. A háború szüli azt a csapást, ami továbbra is kivérezteti a keleti egyházakat, és amelyet a pápa egyetlen szóban határozott meg: bizonytalanság.
Minden bizonytalan és kiszámíthatatlan
Ha valaki ma fölkeres egy olyan országot, ahol korábban fegyveres konfliktus dúlt, de most csönd borul rá, akkor látszólag nyugodtnak tűnhetnek a dolgok, még ha a múlt drámája erősen nyomot is hagyott az ottaniak életén. Ezeket a társadalmakat azonban meggyengíti az intézmények instabilitása, a fegyveres bandák jelenléte, amelyek felosztják egymás között a területet, a külső érdekek mentén manipulált politika, mely nem szabadon működik, hanem ezer rejtekúton, titkos megállapodások és részérdekek között lavírozva. Ez állandó bizonytalanságot kelt, ami megfojtja a fejlődés lehetőségét, ez pedig mindig a szegényeken csattan leginkább. Emiatt sok országban félelem és bizonytalanság uralkodik: a munka kiszámíthatatlan, a fizetések akadoznak, az egészségügy hol működik, hol nem, az oktatás átmeneti. Ennek az emberek isszák meg a levét, a családok, a gyermekek és a fiatalok, az idősek és a betegek. Ez a dráma mindenki szívére nehezedik, felemészti a reményt és megakadályozza a jövő építését, inkább az elvándorlásra sarkall, ahogy az sok hittestvérünkkel történik, különösen a Közel-Keleten.
Felelősségünk cselekedni
XIV. Leó pápa újból felhívást intézett azért, hogy gondolkodjunk el a háború és az instabilitás következményein, okosan és felelősen előzzük meg azokat, mert mindez nem az elkerülhetetlen sors gyümölcse, hanem szabad döntések, tehát felróható erkölcsi felelősség kérdése. A történelem azt bizonyítja, hogy az erőszak és az elnyomás, a hatalom és az uralkodás, az igazságtalanul és gátlástalanul szerzett vagyon szálai nemcsak az elszenvedőket sújtják, hanem visszaütnek azokra is, aki elköveti őket. Imádkozzunk Jézushoz, a Béke Urához, és rázzuk föl az emberek lelkiismeretét, hogy fogékonyak legyenek a megbotránkozásra, és újra tisztelet ébredjen bennük az emberség és egy kellő civilizációs érzék iránt – fohászkodott a pápa, majd szívből jövő köszönetet mondott azoknak, akik az evangélium nevében támogatják keleti testvéreinket.
