„Keressétek fel a város elvetett köveit” – Leó pápa a római egyházmegye új segédpüspökeihez
Vertse Márta – Vatikán
Legyenek a béke és az egység emberei, a kegyelem és az irgalom szálaival fűzzék össze a római egyházmegye területeit, ne várják, hogy megkeressék őket, hanem legyenek mindig elérhetők – így lesz prófétai a szolgálatuk, amelynek része a befogadás, a meghallgatás és a megbocsátás.
„Szorosan kapcsolódva Krisztushoz, szilárd és befogadó otthonná válunk: ez az az öröm, amelyet főként a húsvéti időszakban élünk át, és különösen ma, amikor a Római Egyházmegye négy új segédpüspökének szentelését ünnepeljük” – kezdte homíliáját Leó pápa.
A római egyház sajátos kapcsolata a feltámadt és élő Krisztussal
Ennek az egyháznak különleges hivatása van az egyetemességre és a szeretetre, a feltámadt és élő Krisztussal való sajátos kapcsolatának köszönhetően, aki az élő kövekből álló lelki épület, azaz Isten szent népének alapja. Krisztushoz közeledni tehát azt jelenti, hogy egymáshoz közeledünk, és együtt növekedünk az egységben: ez az a misztérium, amely magába von bennünket és átalakítja belülről a várost is. A pápa, a város dinamizmusának szolgálatában, amelyet Péter és Pál apostolok hoztak el Rómába, most püspökké szenteli Andrea Carlevale, Stefano Sparapani, Marco Valenti és Alessandro Zenobi atyákat. Ez a nép ünnepe, mert ők ebből a népből és abból a papságból származnak, amely szeretettel gondoskodik róluk – mondta szentbeszédében Leó pápa. A római egyházmegye közössége ma a Szentlélek hívásában gyűlik össze, hogy az új püspökök teljesen Krisztus evangéliumának szolgálatában legyenek felszentelve. Ő az elvetett kő, akit Isten választott ki és szegletkővé lett – idézett a pápa Péter apostol első leveléből (1Pt 2,4.7).
Jézus az irgalmas szeretet útját járta
Jézust, a Messiást nem csupán azért utasították el, mert nem ismerték el Isten Fiaként, hanem azért is, mert magára vette a teremtményi állapotot, amelyet Istenhez méltatlannak tartottak. Az irgalmas szeretet útjához hűen Jézus elment a kitaszított juhokhoz, leült velük egy asztalhoz, és lefegyverezte azokat a kezeket és szíveket, amelyek meg akarták kövezni őket. A pápa utalt az evangéliumi szakaszra: a Fiú megmutatta az Atya arcát: benne teljesednek be az Ő művei.
Az elvetett kő Rómában az új remény zászlajává vált
A római egyház, az elvetett kő a messiási hirdetés középpontja azok számára, akiket a társadalom elvetett és továbbra is elvet. Ez a mi hirdetésünk, a mi küldetésünk középpontja – hangsúlyozta a pápa, majd rámutatott, hogy ebben a városban, a római nagy birodalom fővárosában az elvetett kő egy új remény zászlajává vált, Isten Országának reményévé, amint azt a boldogságmondások előre jelzik és amint a Magnificat énekli. A hatalom logikáját megfordítva Krisztusban a kitaszítottak visszanyerik méltóságukat, és Isten Országa kiválasztottjainak érzik magukat. „Atyám házában sok hely van, ha nem úgy volna, megmondtam volna, hiszen azért megyek, hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elmentem, helyet készítettem, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok” – idézte a pápa János evangéliumának szavait (Jn 14,2-3).
Jézus fegyvertelen és lefegyverző prófétaként járt közöttünk
A pápa rámutatott, hogy az ember a mai napig ezért válik az emberek által elvetett, Isten által kiválasztott kővé: amikor életünkkel és szavainkkal szembeszállunk azokkal a tervekkel, amelyek elnyomják a gyengéket, nem tisztelik minden ember méltóságát, a konfliktusokat arra használják, hogy kiválasszák a legerősebbeket, miközben elhanyagolják azokat, akik lemaradnak, és aki elbukik, azt a történelem hulladékának tekintik. Jézus fegyvertelen és lefegyverző prófétaként járt közöttünk, és amikor elvetették, nem változtatott a stílusán.
Krisztusban, a szegletkőben mindenki részese lehet az egyház szent épületének
Leó pápa ezután az új főpásztorokhoz fordult: „Mától kezdve ennek az egyháznak a segédpüspökei lesztek, amelynek gondozását ajándékba kaptam”. Arra kérte őket, hogy bíboros helynökével együtt segítsenek neki abban, hogy a Jó Pásztor tükörképe legyen a római nép számára, és hogy irányítsa Isten egész földön szétszóródott szent népének szeretetét. A Szentatya arra buzdította az új segédpüspököket, hogy keressék fel e város elvetett köveit, és hirdessék nekik, hogy Krisztusban, a mi szegletkövünkben, mindenki aktív részese lehet az egyház szent épületének és az emberek közötti testvériségnek. Leó pápa utalt elődje, Ferenc pápa Evangelii gaudium k. apostoli buzdításának felhívására: legyünk „tábori kórház” egyház, legyünk utcai pásztorok, hordozzuk szívünkben a materiális és egzisztenciális perifériákat. Papként ők is elfogadták ezt a felhívást a plébániai közösségeikkel együtt. Most kezdődő új hivatásuknak is ugyanaz a lényege: senki sem gondolhatja magáról, hogy Isten elvetette, és ők lesznek ennek az evangélium középpontjában álló jó hírnek a hírnökei.
Élesszék fel a reményt és emlékeztessenek az evangélium szépségére
Működjön bennük a prófétai Lélek, ne kényelmesedjenek el a helyzetükből fakadható kiváltságok miatt, ne kövessék a világi logikát, hanem legyenek Krisztus tanúi, aki nem azért jött, hogy szolgálják, hanem hogy szolgáljon (vö. Mk 10,45). Próféták lesznek szolgálatukban, ha a béke és az egység emberei lesznek, ha a kegyelem és az irgalom szálaival összekötik a római egyházmegye tágas és népes területeit, ha összehangolják a különbözőségeket, ha befogadnak, meghallgatnak és megbocsátanak. Ne várják, hogy megkeressék őket, hanem legyenek mindig elérhetők. Gondoskodjanak arról, hogy a papok, a diakónusok, a szerzetesnők és szerzetesek, valamint az apostoli munkában részt vevő világi hívők soha ne érezzék magukat egyedül. Segítsenek nekik újjáéleszteni a reményt a különböző szolgálataikban, és abban, hogy ugyanazon küldetés részeseinek érezzék magukat. Fáradhatatlanul emlékeztessék az embereket és a közösségeket az evangélium szépségére. Róma szegényei, a zarándokok és a világ minden tájáról ideérkező látogatók találják meg e város lakóiban, intézményeiben és lelkipásztoraiban azt az anyai gondoskodást, amely az Egyház valódi arca – mondta homíliája végén Leó pápa, majd azért fohászkodott, hogy a Római Nép Üdvössége, a Salus Populi Romani, bizalmunk Anyja, vezessen és őrizzen minket mindig utunkon.
