Leó pápa az olasz hitoktatókhoz: A vallásoktatás, mint „ugródeszka” a belső én megismeréséhez
Lorena Leonardi / Somogyi Viktória – Vatikán
A katolikus hitoktatás „olyan, mint egy ugródeszka, amelyről a gyermekek és a fiatalok megtanulhatják, hogyan merüljenek el a belső párbeszéd lenyűgöző kalandjában, és ily módon nélkülözhetetlen elemét képezi annak a nevelési szövetségnek, amelyre ma oly nagy szükség van.” XIV. Leó ezt hangsúlyozta az olasz Katolikus hitoktatók 3. országos találkozója mintegy hétezer résztvevőjének, akiket április 25-én, szombaton fogadott a VI. Pál teremben.
A végtelen iránti szomj, a béke előmozdításának energiája
Leó pápa először is megköszönte nekik az „igényes, gyakran csendes és diszkrét” munkájukat, amely mégis „nagyon fontos oly sok gyermek, tinédzser és fiatal fejlődéséhez” az iskolákban. Ezután hangsúlyozta a vallási dimenzió fontosságát, mint az „emberi tapasztalat alkotóelemét”, idézve Szent Ágoston Vallomások című művéből és utalva arra a „belső keresésre”, amelyhez mindig is kötődtek „az élet nagy kérdései, az Istennel, a teremtéssel és másokkal való kapcsolat” az emberben. „Így a végtelen iránti szomj, amely minden emberben benne rejlik, energiává válhat a béke előmozdításához, a társadalom megújításához és az ellentmondások áthidalásához”.
„A katolikus vallás tanítása nagy kulturális értékkel bíró tudományág, amely hasznos a történelmi és társadalmi dinamika, valamint a gondolkodás, a találékonyság és a művészetek kifejeződéseinek megértéséhez, amelyek formálták és alakítják továbbra is Olaszország, Európa és a világ számos országának arcát” – mutatott rá a pápa.
Az igazi szekularizmusban a vallás nevelési eszköz
Mindez „belekerül a tanórákba, az Egyház mindig időszerű tanításának fényében, párbeszédben a tudás más területeivel és a vallási kutatással”. Ezáltal az új generációk számára is hozzáférhetővé válik, mindenki szabadságának „teljes tiszteletben tartásával” az, ami egyébként „érthetetlen és homályos” maradhatna. Ez azt mutatja meg, hogy „az igazi szekularizmus hogyan nem zárja ki a vallást”, hanem inkább „tudja, hogyan kell becsülni azt nevelési eszközként”. „Ez végül is egy tágabb látókörű hozzáállás része, amely elengedhetetlen minden párbeszédhez az iskolákban és a társadalomban: ismerni és szeretni azt, akik vagyunk, hogy tisztelettel és nyitottsággal tudjunk másokkal találkozni” – emlékeztetett XIV. Leó az olasz hitoktatókhoz intézett beszédében.
Ne keverjük össze a belső hangot a körülöttünk lévő zajokkal!
Ezt követően XIV. Leó az Olasz Püspöki Konferencia által április 23-án és 24-én Rómában tartott országos találkozóból kiindulva fogalmazott meg néhány gondolatot. A tanácskozás címe „A szív szól a szívhez” volt, amelyet Szent John Henry Newman, egyházdoktor és az oktatás társvédőszentjének mottója ihletett. Ezen belül egy olyan út javaslatára utalt, amelyben „az igazság a cél, a személyes kapcsolatok pedig az ahhoz vezető út”, így segítve a gyerekeket abban, hogy „felismerjenek egy hangot, amely valójában már bennük rezonál, hogy ne temessék azt el, és ne keverjék össze a körülöttük lévő zajokkal”. Ez egy olyan hang, amelyet „nagyon könnyű” elhallgattatni egy olyan korban, amelyben „állandóan mindenféle inger ostromol minket”.
„Az ember nem tud élni igazság és hiteles jelentés nélkül, és a fiatalok, még ha néha apatikusnak vagy érzéketlennek tűnnek is, a látszólagos közöny álarca mögé bújva, a valóságban gyakran elrejtik a nyugtalanságot és szenvedést, amely azokat jellemzi, akik „túl sokat” és túl intenzíven éreznek, és képtelenek nevet adni annak, amit átélnek” – hangsúlyozta Leó pápa.
Hit és értelem, útitársak az igazság keresésében
Ebben az összefüggésben a tanítás ma inkább azt jelenti, hogy „az embereket arra képezzük, hogy hallgassanak a szívükre, és így a belső szabadságra és a kritikai gondolkodás képességére”, olyan dinamikát követve, amelyben a hitet és az értelmet nem hagyják figyelmen kívül és nem is állítják szembe egymással, hanem „útitársak” az igazság „alázatos és őszinte” keresésében. Ezért a nevelés türelmet igényel ahhoz, hogy „azonnali eredmények elvárása nélkül, az egyén saját fejlődésének tiszteletben tartásával” vessünk. És mindenekelőtt – tanítja Newman – szeretetet igényel” – emelte ki Leó pápa beszédében.
Nem kész válaszok, hanem tekintély és őszinteség
Róma püspöke ezután arra buzdította a hitoktatókat, hogy legyenek „hiteles tanárok, közvetítsenek értékeket önreklámozás vagy moralizálás nélkül”, kínáljanak felemelő perspektívákat, és legyenek tanúságtevői annak az „alázatos és közelséget sugárzó koherenciának, amely még a legnehezebb tartalmakat is kedvessé és vágyottá teszi”. „A diákjaitoknak nincs szükségük kész válaszokra, hanem inkább a felnőttek közelségére és őszinteségére, akik tekintéllyel és felelősséggel támogatják őket, miközben az élet nagy kérdéseivel foglalkoznak” – hívta fel a figyelmet a pápa.
Férfiak és nők, akik keresnek, gondolkodnak, élnek és hisznek
„A tanulás iránti szenvedély, a kulturális szigor és a tanulmányi felkészültség által vezérelt szilárd kompetenciájukon túl” a fiúk és a lányok „emlékezni fognak azoknak a szemére és szavaira, akik felismerték bennük az egyedülálló ajándékot, akik komolyan vették őket, akik nem féltek osztozni velük útjuk egy szakaszában, és így olyan férfiaknak és nőknek bizonyultak, akik keresnek, gondolkodnak, élnek és hisznek”. Végül, szembesülve az iskolák előtt álló „drámai és egyben felemelő kihívásokkal”, a pápa arra hívta az olasz hitoktatókat, hogy legyenek „a nevelés világának szolgálói, a remény koreográfusai, a bölcsesség fáradhatatlan keresői, a szépség kifejezésének hiteles megteremtői”.
