„Ne féljetek – Krisztus velünk van a viharban” – XIV. Leó pápa homíliája kameruni zárószentmiséjén

Somogyi Viktória – Vatikán

XIV. Leó pápa április 18-án, szombat reggel búcsút vett a kameruni apostoli nunciatúrától, majd autóval a Yaoundé-Ville repülőtérre hajtatott. Érkezésekor a hívek között pápamobillal haladt végig, köszöntve az egybegyűlteket. A délelőtt fél 10-kor kezdődött ünnepi szentmisét a Boldogságos Szűz Mária, az Apostolok Királynője tiszteletére mutatták be kameruni apostoli útjának záróprogramjaként. A liturgia során az Apostolok cselekedeteiből, a zsoltárokból és János evangéliumából (Jn 6,16-21) hangzottak el olvasmányok.

Hála az öröm és a hit közösen megélt pillanataiért

A Szentatya már a homília elején a feltámadt Krisztus békéjével köszöntötte a híveket: „Kedves testvéreim, béke legyen veletek! Krisztus békéje ez, amely megvilágítja utunkat és lecsendesíti az élet viharait.” Háláját fejezte ki a kameruniaknak a fogadtatásért, valamint az öröm és a hit közösen megélt pillanataiért.

A hit és a megpróbáltatások

Az evangéliumi szakaszhoz kapcsolódva a Szentatya világosan kimondta:
„A hit nem kímél meg bennünket a viharoktól és megpróbáltatásoktól.” Hozzátette, hogy ezekben a helyzetekben gyakran úgy tűnhet, „mintha a félelem felülkerekedne”, ugyanakkor a keresztény bizonyosság az, hogy „Jézus nem hagy el bennünket, ahogyan nem hagyta el a tanítványokat sem a Galileai-tavon”.

Az evangélisták tanúsága

Leó pápa részletesen végigvezette a hallgatóságot az evangélisták beszámolóján. Felidézte, hogy „a négy evangélista közül három elbeszéli ezt az eseményt”, mindegyik saját hangsúllyal. Szent Márk beszámolójáról elmondta, hogy Jézus akkor közeledik a tanítványokhoz, amikor „erős széllel szemben eveznek”, és a szél „megszűnik, amint Jézus beszáll a csónakba”.  Szent Máté változatából kiemelte Péter alakját: amikor kilép a vízre, „enged a félelemnek, és süllyedni kezd”, de Krisztus „megragadja kezét, megmenti őt, és hitetlenségéért szemrehányást tesz neki”.  A homília középpontjába azonban Szent János evangéliumát állította, amelyben Jézus így szól: „Én vagyok, ne féljetek” (Jn 6,20). Leó pápa hangsúlyozta, hogy az evangélista kiemeli: „már sötét volt”, és ezt a részletet teológiai értelemben magyarázta.

A víz és a sötétség jelentése

A Szentatya kifejtette, hogy a zsidó hagyományban a víz „mélységével és titokzatosságával” gyakran „az alvilágot, a káoszt, a veszélyt és a halált” idézi fel.  A sötétséggel együtt ezek „a gonosz erőit jelenítik meg, amelyeket az ember saját erejéből nem tud legyőzni”. Ugyanakkor XIV. Leó rámutatott a másik bibliai értelmezésre is: a kivonulás eseményeire utalva a víz „átmenet helye”, amelyen keresztül „Isten a hatalmával megszabadítja népét a rabszolgaságból”.

Az Egyház útja a történelemben

Ebből kiindulva a pápa az Egyház történetére alkalmazta a képet:
„Az Egyház az évszázadok során sok viharon és erős szélen haladt át.”  Hangsúlyozta, hogy mi is azonosulhatunk a tanítványok tapasztalatával:
„amikor úgy tűnik, hogy elsüllyedünk, amikor minden sötétnek látszik, és magányosnak, gyengének érezzük magunkat”.

Krisztus jelenléte és a bátorság

Leó pápa azonban azonnal a reményre irányította a figyelmet: „De ez nincs így. Jézus mindig velünk van, erősebb minden gonosz hatalmánál.” És minden viharban újra elhangzik a szava: „Én itt vagyok veled: ne félj.” Ez az oka annak – mondta –, hogy „minden bukás után újra fel tudunk kelni”, valamint „bátran és bizalommal haladhatunk előre”.

Jézus nem távolról segít

A homília következő részében XIV. Leó hangsúlyozta: „Jézus közeledik hozzánk.” Majd pontosította: „Nem azonnal csillapítja le a vihart, hanem a veszély közepette jön hozzánk.” Ezért hív bennünket arra, hogy „örömeinkben és szenvedéseinkben maradjunk Vele, mint a tanítványok, ugyanabban a csónakban”.

A felebarát felé fordulás

A pápa ebből erkölcsi következtetést vont le: „Arra hív, hogy ne távolodjunk el a szenvedőktől, hanem közeledjünk hozzájuk, és öleljük át őket.” Határozottan kijelentette: „Senkit sem szabad egyedül hagyni az élet nehézségeivel szemben.” Ezért minden közösség feladata: „létrehozni és fenntartani a szolidaritás és a kölcsönös segítség struktúráit” válságok idején, legyenek azok társadalmi, politikai, orvosi vagy gazdasági jellegűek.

A társadalmi dimenzió

A „ne féljetek” felszólítás – mondta – „tágabb jelentést nyer társadalmi és politikai szinten is”. Ez arra bátorít, hogy „közösen, polgári felelősséggel” nézzünk szembe a problémákkal, különösen „a szegénység és az igazságosság kérdéseivel”.  Leó pápa hangsúlyozta: „A hit nem választja el a lelkit a társadalmitól.”

Az ősegyház példája

Az első olvasmányra, az Apostolok cselekedeteire (ApCsel 6:1-7) utalva Leó pápa bemutatta az első közösség válságát, amikor „egyesek kimaradtak az élelmiszer elosztásából”, és „zúgolódás támadt”. Az apostolok azonban „összegyűltek, megosztották egymással gondjaikat, Jézus tanítása fényében megvitatták a kérdéseket és imádságban keresték a megoldást”. Így választották ki azokat a férfiakat, akik „jó hírnévnek örvendenek, Lélekkel és bölcsességgel teltek”, és szolgálatra rendelték őket. A pápa kiemelte: „Hallgattak a Szentlélek szavára és figyeltek a szenvedők kiáltására.” Ennek eredményeként – mondta – „nemcsak elkerülték a megosztottságot, hanem új eszközökkel gazdagították a közösséget”. Így „a válság pillanata mindenki számára a fejlődés és gazdagodás alkalmává vált”. A családi és társadalmi élet időnként megköveteli a gondolkodásmód és a struktúrák megváltoztatásának bátorságát, hogy az emberi személy méltósága mindig az elsődleges szempont maradjon, és hogy az egyenlőtlenség és a marginalizálódás leküzdhető legyen – figyelmeztetett XIV. Leó.

A helyi Egyház: Élő, fiatal, ajándékokkal teli és lelkes

A pápa homíliája végén a kameruni hívekhez fordulva így szól: „Ma búcsút veszünk egymástól.” Arra buzdította őket: „Őrizzük meg szívünkben azokat a szép pillanatokat, amelyeket együtt megéltünk.” Majd így jellemezte a helyi Egyházat: „Élő, fiatal, ajándékokkal teli és lelkes.” Végül a Szűzanya segítségét kérte, és ezzel zárta gondolatait: „Az erős szelek, amelyek soha nem hiányoznak az életből, legyenek alkalmak a növekedésre Isten és testvéreitek örömteli szolgálatában az osztozás, a meghallgatás, az ima és az együttes növekedés iránti vágy által.”

Indulás Angolába

A szentmisét követően XIV. Leó a yaoundéi nemzetközi repülőtérre hajtatott, ahol sor került a búcsú ceremóniára. A kameruni miniszterelnök fogadta a Szentatyát, majd felcsendült a két ország himnusza és elbúcsúzott egymástól a két delegáció. Ezzel lezárult Leó pápa tíz napos afrikai apostoli látogatásának második szakasza és továbbindult Angola fővárosába Luandába.