Leó pápa az annábai Szent Ágoston-bazilikában: Az algériai keresztények őrizzék örökségüket
Gedő Ágnes - Vatikán
Kedden délután XIV. Leó pápa a hippói püspöknek szentelt, és ereklyéit őrző annábai bazilikában mondott homíliájában az újjászületés fontosságáról elmélkedett. A századok folyamán megváltozott a helyek elnevezése, de a szentek megmaradtak, védői és hű tanúi a földet az éggel összekötő kapocsnak. Ez történik Nikodémus éjszakájában, amelyet az Úr bevilágít; ez az az erő, amelyet Krisztus áraszt hite gyengeségére és kitartó keresésére. Isten Lelke küldte Jézust, aki különleges vendég Nikodémus számára. Egy új életre hívja őt és meglepő feladatot bíz rá: „újjá kell születnetek” (Jn 3,7). Ez a felhívás minden embernek szól, aki az üdvösséget keresi – állapította meg homíliájában a pápa. Jézus felhívásából ered az egész egyház küldetése, beleértve az algériai keresztény közösségét is. Újjá kell születni a magasból, vagyis Istentől. Ebben a távlatban a hit legyőzi a földi fáradozásokat, és az Úr kegyelmétől kivirágzik a sivatag.
A szabadság ajándéka
Krisztus szavai a kötelesség erejét hordozzák: újjá kell születnetek a magasból! Ez a felszólítás lehetetlen parancsnak hangozhat számunkra. Ha jól figyelünk azonban rá, megértjük, hogy ez nem egy kemény utasítás, sem erőltetés, még kevésbé kudarcra ítéltetés. Ellenkezőleg, a szabadság ajándéka, ami egy nem remélt lehetőséget tár fel előttünk: újjászülethetünk az égből, Istennek köszönhetően. Az ő szeretetterve alapján kell ezt megtennünk, aki szeretné megújítani az emberiséget, egy közös életre hív, ami a hittel kezdődik. Krisztus nemcsak kéri tőlünk ezt a megújulást, hanem erőt is ad hozzá. Szent Ágoston így imádkozik: „Add, amit parancsolsz, és parancsold, amit akarsz” (Vallomások, X., 29).
Megváltozhat a történelem?
Ha azt kérdezzük magunktól, hogyan lehetséges egy igazságos és békés jövő, egyetértés és üdvösség, akkor ugyanazt a kérdést tesszük föl Istennek, mint Nikodémus: tényleg megváltozhat a történelmünk? Újrakezdhetjük az életünket? Tele problémával, ármánykodással és viszontagságokkal? A válasz: igen! Az Úr szerető kijelentése reménnyel tölti el szívünket. Nem számít, mennyire sújt minket a fájdalom vagy a bűn: a Megfeszített minden terhet hordoz velünk és értünk. A legcsüggedtebb pillanatokban mutatkozik meg Isten ereje, aki föltámasztotta Krisztust a halálból, hogy életet adjon a világnak. Mindegyikünk megtapasztalhatja az új életet, ami a Megváltóba vetett hitből jön. “Tehát nem léteznék Istenem, semmiképpen sem léteznék, ha te nem volnál bennem. Vagy inkább nem léteznék, ha nem volnék tebenned” – imádkozik Szent Ágoston.
A születő egyház a harmóniára épül
A keresztény újjászületés révén Jézus testvérei leszünk, az egyház pedig szentségeivel táplál minket, befogad minden népet. A szívből induló reformra van szüksége az egyháznak, hogy valóban hatékony legyen. Elsősorban egyetértés szükséges a lelki egységhez: a Krisztushoz tartozás egysége. A születő egyház nem társadalmi szerződésre épül, hanem arra a harmóniára, ami a hitben, a kapcsolatokban, az elvekben, az élet döntéseiben nyilvánul meg, melyeknek középpontjában Isten szeretete áll, aki emberré lett, hogy üdvözítsen minden népet.
Közösség, szeretet, tanúságtétel
Másodsorban a hívők lelki egysége az anyagi javakban is megjelenik: vagyis osztoznak mindenben, mint ugyanannak a testnek a tagjai. A birtoklást ajándékká alakítva ez a testvéri odaadás nem utópia, hanem hit az egyetlen Istenben, aki egy tökéletes igazság szerint egyesíti az embereket, mindenkit szeretetre hív. Tegyük azt, amit szeretnénk, hogy velünk tegyenek (vö. Mt 7,12). Az egyház mindig születő, mert reményt gyújt az elkeseredésben, méltóságot visz a nyomorúságba, kiengesztelődést a konfliktusba.
Leó pápa rámutatott a harmadik szempontra, mely ennek az új életnek az alapja minden kultúrában: a szeretet tanúságtétele. A lelkipásztorok első számú feladata, hogy egy szívvel-lélekkel tanúskodjanak Istenről a világnak, nem engedve a félelemnek és a megalkuvásnak. Keressék a rájuk bízottak javát, hogy egységes legyen az egyház a szolgálatban és az új élet üzenetében is.
Az algériai keresztények küldetése
Homíliája végén XIV. Leó pápa azt kérte az algériai keresztényektől, hogy maradjanak mindig Krisztus szeretetének alázatos és hűséges jele. Tanúskodjanak az evangéliumról egyszerű gesztusokkal, valódi kapcsolatokkal, és a napról napra megélt párbeszéddel; így lesznek só és világosság a környezetükben. A tömjénhez hasonlította jelenlétüket az országban, mint egy apró, értékes, izzó gyantadarabka, ami nincs a figyelem középpontjában, de arra hív, hogy szívünket Isten felé fordítsuk, vállvetve kitartsunk a jelen nehézségeiben. Szívünk tömjénfüstölőjéből száll föl ugyanis a dicséret, az áldás, a könyörgés és ontja az irgalom, az alamizsna és a megbocsátás fenséges illatát.
Szent Ágoston öröksége
Az algériai keresztények története a nagylelkű befogadásról és a próbatételek kiállásáról szól: itt imádkoztak a vértanúk, itt szerette nyáját Szent Ágoston szenvedélyesen keresve az igazságot, égő hittel szolgálva Krisztust. Legyetek örökösei ennek a hagyománynak, tanúskodva a testvéri szeretetben megvalósuló szabadságról, ami a magasból születik, mint az üdvösség reménye a világ számára – zárta az annábai Szent Ágoston-bazilikában mondott prédikációját Leó pápa.
