Isten azért jön, hogy fényt, reményt és békét hozzon az emberiségnek – Leó pápa homíliája
Vertse Márta – Vatikán
A vakon született meggyógyításáról szóló evangéliumi szakaszhoz fűzött szentbeszédében Leó pápa arra buzdított, hogy terjesszük Krisztus fényét, az ajándékba kapott kegyelem kincsét, soha ne hagyjuk figyelmen kívül a szenvedők kiáltásait. A keresztség ajándékának erejével váljunk új teremtményekké.
A békét kell keresniük azoknak, akik Istenhez fohászkodnak
Kedves fivérek és nővérek! Az Eucharisztia ünneplését ma minden eddiginél jobban az öröm jellemzi – kezdte homíliáját XIV. Leó pápa Nagyböjt negyedik „Laetare” vasárnapján, utalva a kezdőének, Izajás próféta szavaira: „Örülj Jeruzsálem” (Iz 66,10). Ez elgondolkoztat bennünket – állapította meg a pápa. A világban jelenleg sok testvérünk szenved erőszakos konfliktusok miatt, amelyeket az az abszurd elvárás provokál, hogy a háború megoldja a problémákat, miközben a békéért szüntelen párbeszédet kell folytatni. Leó pápa szólt azokról, akik még Isten nevét is megkísérlik bevonni ezekbe a halált okozó döntésekbe. Istent azonban nem lehet a sötétség szolgálatába állítani. Ő mindig azért jön, hogy fényt, reményt és békét adjon az emberiségnek, és azoknak, akik hozzá fohászkodnak, a békét kell keresniük – hangsúlyozta a Szentatya.
Krisztus fénye megszabadít a gonosz által okozott vakságtól
A pápa rámutatott az Öröm vasárnap üzenetére: bármilyen mélységbe is zuhanjon az ember a bűnei miatt, Krisztus fénye képes arra, hogy megszabadítsa a bűnöst a gonosz által okozott vakságtól, hogy új életet kezdhessen. Jézus és a vakon született találkozását a Szentatya egy születés jelenetéhez hasonlította, amelynek következtében a vakon született új világot fedez fel, önmagát, a többieket és az életet Isten szemével látja (vö. 1Sam 16,9). A pápa arra buzdított, hogy tegyük fel magunknak a következő kérdéseket: miben áll ez a tekintet? Mit árul el? Mit jelent az, hogy „Isten szemével nézni”?
János evangelista elbeszélése szerint ez elsősorban azt jelenti, hogy le kell küzdeni azoknak az előítéleteit, akik egy szenvedő emberben csupán megvetendő kitaszítottat, elkerülendő problémát látnak, és bezárkóznak önző individualizmusuk páncéltornyába – mutatott rá válaszában a pápa. Jézus a vakon születettre szeretettel tekint, nem úgy, mint egy alacsonyabb rendű lényre, hanem mint egy kedves és segítségre szoruló emberre. Így találkozásuk alkalom arra, hogy mindenkiben megmutatkozzon Isten műve.
A vakon született ember a fény tanújává válik
A csodában Jézus kinyilatkoztatja isteni hatalmát, az ember pedig, mintha újra végig járná a teremtés gesztusait, a sár és a nyál segítségével újból teljes mértékben visszanyeri szépségét és méltóságát, mint Isten képmására és hasonlatosságára teremtett teremtmény. Így a fény tanújává válik – mutatott rá a pápa, majd felsorolta az új helyzetből adódó nehézségeket, kiemelve az ellenségeskedést, amely odáig vezet, hogy még szülei sem merik megvédeni vakon született gyermeküket (vö. Jn 9,18–23). A meggyógyított vak férfi kihallgatása során mindenekelőtt Jézust vádolják azzal, hogy a gyógyítás érdekében megszegte a szombatot.
Az Úr napján megünnepeljük az élet misztériumát
A jelenlévőkben tehát egy még súlyosabb vakság tárul fel, mivel nem látják az éppen előttük lévő Isten arcát, ezért az üdvözítő találkozás lehetőségét aprópénzre váltják, arra a meddő biztonságérzetre, amelyet a formális fegyelem jogszerű betartása nyújt számukra. Jézus ilyen értetlenséggel szemben azt mutatja meg, hogy nincs olyan „szombat”, amely akadályozhatná a szeretet cselekedetét. A pápa emlékeztetett rá, hogy a szombati pihenés értelme Izrael népe számára, mint számunkra a vasárnap, az Úr napja, vagyis az, hogy ajándékként megünnepeljük az élet misztériumát, amellyel szemben senki sem hagyhatja figyelmen kívül a szenvedő testvérek segélykiáltását.
A keresztség ajándékának erejével éljünk új teremtményekként, békében mindenkivel
Jézus arra kér minket, hogy az első keresztény közösségekhez hasonlóan éljünk, ahol a testvérek, kitartóan imádkozva, örömmel és egyszerű szívvel osztották meg egymással mindazt, amijük volt (vö. ApCsel 2,42–47). Akkor is voltak megpróbáltatások, de ők a keresztség ajándékának erejével igyekeztek új teremtményekként élni, közösségben és békében mindenkivel.
A Szentatya ezután elismerő szavakkal szólt a plébánia mintegy kilencven éve tartó küldetéséről, amelynek során szolidaritásról tanúskodva gondot fordítanak a szegénység, a kirekesztés és a vészhelyzetek miatt szenvedőkre, különös tekintettel a közeli Rebibbia börtön jelenlétére. Sok segítséget nyújtanak a más országokból érkezőknek, hogy beilleszkedhessenek, lakást, munkát találjanak. A pápa utalt azokra is, akik saját érdekeikre gondolva kihasználják a rászorulókat, de a helyi Caritas elkötelezetten küzd ezekkel a kihívásokkal szemben, otthont biztosítva a nehéz helyzetben lévő nőknek, anyáknak, oktatásban részesítve a gyermekeket, fiatalokat.
Arra kaptunk meghívást, hogy Isten arcának tükörképei legyünk a világban
Leó pápa ez alkalommal is felidézte Szent Ágoston tanítását, emlékeztetve rá, hogy Isten arcának tükörképévé kell válnunk a világban. A hippói egyháztanító, amikor Isten arcáról beszélt, így szólt korának keresztényeihez: „Milyen a szeretet arca? Milyen az alakja, milyen a termete, milyen a lába, milyen a keze? […] Vannak lábai, amelyek az Egyházhoz vezetnek; vannak kezei, amelyek a szegényeknek adnak; vannak szemei, melyekkel megismerhető az, aki szükségben van” (In Epistolam Joannis ad Parthos, 7, 10), és hozzáfűzte, a jótékony szeretetre utalva: „Tartsátok meg, öleljétek át: semmi sem édesebb nála” (Értekezés János párthusokhoz írt leveléről).
Terjesszék Jézus fényének ajándékát, tanúságot téve a kegyelem kincséről
XIV. Leó pápa a következő szavakkal zárta homíliáját a Jézus Szent Szíve római plébánián Öröm vasárnap délután bemutatott szentmiséjén: „Íme a fény ajándéka, amelyet rátok bíztak, hogy az teljes szépségében növekedhessen bennetek és egymás között és hogy azt imával, a szentségek gyakori vételével és karitatív cselekedetekkel terjesszétek a világban. Továbbra is kötelezzétek el magatokat ezen az úton. Jézus Szent Szíve, akinek a plébániátokat szenteltétek, formálja és őrizze egyre inkább ezt a szép közösséget, hogy Krisztus érzéseihez hasonlóan (vö. Fil 2,5) éljen és tegyen tanúságot örömmel és odaadással a kegyelem kincséről, amelyben részesült”.
