Kicsinek lenni nem lemondás, hanem alapvető keresztény lét-forma – nagyböjti prédikáció

P. Vértesaljai László – Vatikán

Amikor a leprások közt egy nálánál „kisebb” személlyel találkozik, rátalál önmegára

Szent Ferenc találkozása a leprásokkal gyökeresen megváltoztatta az életét, mert megnyitotta a szívét Jézus evangéliumi üzenetére, melynek egyik szempontja az Úr szándéka szerinti kicsinység. Márpedig Francesco eredetileg egy beteljesülésre szomjazó ember volt: dicsőségre vágyott, álmokat kergetett, és intenzív életre vágyott. Egész életében arra törekedett, hogy „nagyobb” legyen: sikeres kereskedő, lovag, tekintélyes ember. De ezek a vágyak nem adták meg neki, amit keresett. És amikor a leprások közt egy nála „kisebb” személlyel találja szemben magát, íme megtörténik a váratlan dolog: feltárul az ő igazi nagysága. Immár nem hódítás, hanem ölelés által. Nem felemelkedés, hanem lehajlás által – állapította meg a szónok.

Ferenc megérti a kicsinyek kiváltságos helyét az Isten által teremtett világban

Ferenc ekkor valami meglepő dolgot ért meg, mégpedig a kicsinyek kiváltságos helyét az Isten által teremtett világban. Pontosan bennük nyilvánul meg az evangéliumban említett „erő”, az Isten gyermekévé válás ereje. Egy gyermek ugyanis teljes békességben él annak tudatával, hogy az élete az ő Atyjától függ. Ezért nem fél attól, hogy saját maga legyen, és nem szégyelli azt kérni sem. Ebből a szabadságból különleges erő fakad: az a képesség, hogy másokban jóságot szítson. A kicsik törékenységükkel felébresztik az irgalmasságot, amely talán a világ legértékesebb energiája.

Ezért kéri Assisi Poverellója a társait, hogy „kisebb testvéreknek” hívják magukat. Nem azért, hogy alázatosabbnak tűnjenek, hanem hogy valóban kicsinyekként éljenek: olyan emberekként, akik nem foglalják el az összes teret, hanem megnyitják azt mások előtt.

A kicsinység az evangélium megtestesülésének konkrét módja

Francesco számára a kicsinység az evangélium megtestesülésének konkrét módja: radikális nyitottság és vendégszeretet mások iránt. Hogy ennek a másodlagos helyzetnek az értékét megtanítsa testvéreinek, Ferenc arra buzdítja őket, hogy menjenek koldulni, amikor a munkájuk nem elegendő a szükségletek kielégítésére: „Ha a szükség úgy hozza magával, menjenek alamizsnát gyűjteni… Azok a testvérek tehát, akik ennek megszerzésén fáradoznak, nagy jutalmat fognak nyerni és kiérdemlik, hogy az adakozók is részt nyerjenek a jutalomból. Mert minden, amit a világon hagynak az emberek, elenyészik; amit ellenben szeretetből és alamizsnálkodásból tettek, azért jutalmat nyernek az Úrtól”. Ferenc számára a koldulás nem jogszerű stratégia volt élelem és más anyagi javak megszerzésére. Sokkal inkább azt szolgálta, hogy irgalmat és nagylelkűséget aktiváljon másokban: hogy segítsen másoknak megtapasztalni ugyanazt, amit ő is átélt a leprásokkal való találkozása során.

Egy gyermek jelenlétében, aki sem félelmet, sem versengést nem kelt, megszűnik a félelmünk és a szégyenkezésünk

Az evangéliumokban Jézus a kicsinységet úgy hangsúlyozta, mint Országa misztériumának a jelét, és mint az oda bejutás feltételét. Az evangélium logikáját egy maghoz hasonlította, ami ugyan kicsi, de képes fává nőni, melynek ágaira madarak telepednek. Tanítványainak – akiket mindig megkísértettek a nagyságról alkotott álmaik – elmagyarázta, hogy csak azok juthatnak be a Mennyek Országába, akik kicsinyekké válnak, mint a gyermekek. Valójában azoknak, akik naggyá akarnak válni, kicsivé kell lenniük és mindenki szolgáivá kell válniuk. Végső soron nemde ez a megtestesülés nagy titka? – kérdezte a kapucinus szónok. Miért is tette Isten, aki magára véve emberségünket, hogy nemcsak emberré lett, hanem gyermekké is vált Szűz Mária méhéből megszületve? Nemcsak azért, hogy áhítatot és csodálatot keltsen, hanem hogy felébressze emberségünk legjavát. Egy gyermeknek a jelenlétében, aki sem félelmet, sem versengést nem kelt, megszűnik a félelmünk és a szégyenkezésünk, és kezdjük újra azt nyújtani, akik vagyunk.

A kicsinység az új ember arca, amelyet a keresztség ad meg nekünk

A kicsinység tehát nem lemondás vagy kisebbedés, hanem a keresztény lét lényegi dimenziója. Természetesen nem minden kicsinység hiteles. Néha az, amit alázatnak nevezünk, nem más, mint az a finom és megtévesztő mód, ahogyan tápláljuk bizonytalanságainkat, hagyjuk, hogy korlátaink eluralkodjanak rajtunk, vagy elkerüljük az élet és a kapcsolatok fáradalmait. Ez egy hamisítvány, amely sok álarcot ölt magára. De amikor úgy döntünk, hogy kicsinyek leszünk, mert felismertük Isten kicsinységét, és úgy éreztük, hogy befogad és szeret minket, akkor ez a választás nem a visszafejlődés vagy a lemondás formája: ez az új ember arca, amelyet a keresztség ad meg nekünk – tanította Roberto Pasolini kapucinus atya, a Pápai Ház szónoka első nagyböjti prédikációjának negyedik pontjában, Leó pápa és a Római Kúria tagjai jelenlétében.