Leó pápa a bencés nővérekhez: monostoraitok legyenek az Úr szolgálatának iskolái

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán   

„Életük tetteire állandóan ügyeljenek”              

A subiacói Szent Skolasztika monostor húsz, a cesenai Hegyi Boldogasszony monostor 19 és a bari Szent Skolasztika monostor tizenkét bencés klauzúrás szerzetesnővére találkozott a Szentatyával Nagyhétfőn délben, akiket beszéde kezdetén arra hívott, hogy együtt elmélkedjenek a bencés karizma jelentőségéről az életükben, az Egyházban és a világban. Tegyék ezt Szent Benedek Regulája szellemében, mely arra buzdítja őket, hogy „életük tetteire állandóan ügyeljenek”. Segítse ezt az ügyelést az imádság és Isten Igéjének imádságos olvasása, különösen a Lectio divina, amely révén megértik az igazságot önmagukról, saját gyengeségeik és bűneik felismerésében, valamint az Úr kegyelmének és áldásainak megünneplésében. A Szentírás tehát legyen mindig „a szemlélődés és a mindennapi életük tápláléka, hogy megoszthassák azt másokkal”.

A szemlélődő szerzetesi élet megszentelése elengedhetetlenül közösségi jellegű is

Egy szemlélődő szerzetesnővér megszentelődésének útja azonban, bármennyire is tele van buzgalommal és ihlettel, nem redukálható pusztán személyes síkra. Ennek elengedhetetlen közösségi dimenziója is van – hangsúlyozta Leó pápa. A monostorban a „közös út” a mindennapi gyakorlatában a kölcsönös meghallgatást, a Szentlélek vezetése alatt történő közösségi megkülönböztetést, valamint a helyi egyházzal és a bencés szerzetesrenddel való közösség fenntartását és ápolását jelenti. A zárda nem egyszerű elzárkózás a külvilágtól, hanem egy eszköz arra, hogy a tanítványok szívében a Mesteréhez hasonló szeretet növekedjen, amely készen áll a megosztásra és a segítségnyújtásra. A zárdának, mint klauzúrás monostornak sajátos missziós tevékenysége a közbenjárás, amely az imában egyesít Krisztussal, az egyetlen Közbenjáróval, aki értünk közbenjár (vö. Zsid 7,25). A közbenjárás a szív kiváltsága, amely összhangban dobog Isten irgalmával, készen arra, hogy összegyűjtse és az Úr elé tárja a mai és minden kor embereinek örömeit és fájdalmait, reményeit és szorongásait – ahogy azt a II. Vatikáni Zsinat tanította.

Anna prófétaasszony példája

Leó pápa példaként állította a bencés nővérek elé Anna prófétaasszonyt, aki „soha nem távozott a templomból, hanem éjjel-nappal böjttel és imádsággal szolgált Istennek” (Lk 2,37). Özvegyen maradt és idős korában Isten házát tette saját otthonává. Az imádság és az aszkézis arra vezette, hogy a Mária és József által bemutatott szegény és ismeretlen gyermekben felismerje a Messiást: ezek segítették abban, hogy a történelem redői között meglássa Isten beavatkozását, és azt prófétai hírként hirdesse Izrael egész népének.

Az állandó képzés szerepe elsősorban abban áll, hogy megismerjük Krisztus szeretetét

Végül a Szentatya a képzés fontosságáról szólt, mely elsősorban abban áll, hogy „megismerjük Krisztus szeretetét, amely minden ismeretet felülmúl” és alapvető fontosságú ahhoz, hogy a megszentelt élet „egyre megfelelőbb módon tudja ellátni szolgálatát a monostor, az Egyház és a világ számára”. Az egész közösség aktív szereplője ennek, az imádság, az Ige hallgatása, az ünnepi és döntéshozatali pillanatok, a megbeszélések és a továbbképzések révén. Ehhez bölcsességgel és körültekintéssel bátorítsanak minden jó szándékot, és minden erőfeszítést a közös növekedésre, hogy minden monostor Szent Benedek kívánsága szerint egyre inkább az „Úr szolgálatának iskolájává” váljon – ahogy azt Regulájában említi. A Szentatya búcsúzóul megköszönte a bencés nővéreknek azt a hatalmas és rejtett jót, amit az Egyháznak tesznek adományaikkal és szüntelen imáikkal. Folytassák tovább ezt a munkát, amely „Opus Dei”, „Isten műve” majd rábízta őket Szűz Máriára, a csend Anyjára, a meghallgatás Asszonyára, Szent Benedekre, Szent Skolasztikára, a sok bencés szentre és szívből megáldotta őket.