Leó pápa katekézise: A püspökök Isten népét szolgálják és őrzik a hit kincsét
Gedő Ágnes - Vatikán
Az egyház oszlopai
“Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus”. (Ef 2,19-20)
A katolikus egyház alapját az apostolok jelentik, akik Krisztus akaratából misztikus testének élő oszlopai. Hierarchikus felépítése az egységet, a küldetést és valamennyi tagjának megszentelődését szolgálja. Ez az egyházi rend örökösen az apostolokra épül, amennyiben ők Jézus feltámadásának hiteles tanúi, és maga az Úr küldte őket a világba, hogy hirdessék az evangéliumot minden kereszténynek. Miután az apostolok arra hivatottak, hogy hűen őrizzék a Mester üdvözítő tanítását, a tanítás, a megszentelés és a kormányzás feladatát Krisztus második eljöveteléig azok segítségével végzik, akik az apostolok nyomába lépnek lelkipásztori feladatukban. (Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma 857.)
Isteni intézmény
Ezzel az apostoli utódlással - ami az evangéliumban és a hagyományban gyökerezik – foglalkozik a Lumen gentium – k. zsinati konstitúció III. fejezete, melynek címe: „Az egyház hierarchikus alkotmányáról, különösen a püspökségről”. A zsinat azt tanítja, hogy a hierarchikus szerkezet nem emberi építmény, ami az egyházon belüli szerveződést szolgálja, mint társaságot, hanem egy isteni intézmény, aminek az a célja, hogy az idők végezetéig fenntartsa a küldetést, amit Krisztus adott az apostoloknak.
Az apostolok a világ üdvösségét szolgálják
Leó pápa megjegyezte: Az a tény, hogy ezt a témát a III. fejezetben tárgyalják, miután az első kettőben kifejtették az egyház valódi és saját lényegét, nem jelenti azt, hogy a hierarchikus felépítés egy későbbi elem lenne Isten népéhez képest. Amint azt az Ad gentes dekrétum megállapítja: „az apostolok lettek az új Izrael csírái és egyben a szent hierarchia kiindulópontjai” (n.5.), mint a Krisztus Húsvétja által megváltott közösség, a világ üdvösségének eszközeként.
A hierarchia szerkezete
Ahhoz, hogy megértsük a zsinat szándékát, ajánlatos figyelmesen elolvasni a Lumen gentium – k. zsinati dekrétum III. fejezetének címét („Az egyház hierarchikus alkotmányáról, különösen a püspökségről”), ami kifejezi az egyház alapvető szerkezetét, melyet az Atyaistentől kapott Fia által, és ami a Szentlélek kiáradásával teljesedett be. A zsinati atyák nem úgy akarták bemutatni az egyház intézményes elemeit, ahogyan azt az „alkotmány” szó sugallhatná a mai modern értelmében véve. A dokumentum ehelyett a szolgálati vagy hierarchikus papságra koncentrál, ami „nemcsak fokozatilag, hanem lényegileg is különbözik egymástól. Egymásra vannak rendelve; mert mindegyik a maga sajátos módján Krisztus egy papságából részesedik”. (LG 10) A zsinat tehát azt a szolgálatot taglalja, amit a szent hatalommal felruházott férfiaknak ad át az egyház szolgálatára. Ezen belül is a püspökség, a papság, a diakonátus szintjeit vizsgálja, mint ugyanannak az egyházi rendnek a fokozatait.
Püspökök, papok, diakónusok
A hierarchikus jelzővel ezért a zsinat az apostoli szolgálat egyházi rendjét kívánja jelölni Jézus, a Jó Pásztor működésében, valamint belső kapcsolatait. A püspökök mindenekelőtt, és rajtuk keresztül a papok és a diakónusok olyan feladatokat (latinul munera) kaptak, „hogy mindazok, akik Isten népéből valók, s ezért valóságos keresztény méltóságnak örvendenek, szabadon és rendezetten törekedve ugyanarra a célra, eljussanak az üdvösségre” (LG 18).
Kollegiális és közösségi szolgálat
XIV. Leó pápa így folytatta katekézisét: a Lumen gentium több helyütt és hatékonyan emlékeztet ennek az apostoli küldetésnek a kollegiális és közösségi jellegére. Hangsúlyozza azonban, hogy a “hivatal, melyet az Úr népe pásztoraira bízott, igazi szolgálat, melyet a Szentírásban hangsúlyosan "diakoniának", azaz szolgálatnak neveznek” (LG 24). Így megértjük, hogy Szent VI. Pál 1964-ben miért úgy mutatta be a hierarchiát, mint a Krisztus szeretetéből született valóságot, hogy beteljesítse, terjessze és biztosítsa a hit, a példák, parancsolatok, karizmák kincsének teljes és termékeny átadását, amelyeket Krisztus hagyott egyházának.
Leó pápa végül így fohászkodott: Kedves testvérek! Imádkozzunk az Úrhoz, hogy küldjön egyházába olyan szolgákat, akik égnek az evangéliumi szeretettől, minden megkeresztelt javának szentelik magukat és bátor misszionáriusok a világ minden részén!
