Leó pápa a Befogadás Katedrája résztvevőihez: Jelen lenni és vigyázni a másikra
Gedő Ágnes – Vatikán
Március 10-13-a között zajlik a Róma közeli Sacrofanóban az esemény, amelyet a Pápai Lateráni Egyetemmel közösen szervezett a Fraterna Domus Társulat. A találkozót Pietro Parolin bíboros szentszéki államtitkár nyitotta meg előadásával. Leó pápa csütörtökön audiencián fogadta a résztvevőket.
A befogadás alapja a kapcsolódás
Beszédében a Szentatya leszögezte: A keresztény hivatás az emberek közötti szeretetközösség építését szolgálja. A kommúnió pedig abból a képességünkből születik, hogy elfogadjuk, befogadjuk a másikat, meghallgatjuk, vendégszeretetet és ellátást nyújtunk neki. A befogadás szó egyik lehetséges etimológiai értelmezése szerint a latin accipere ige azt jelenti: kapni, magával vinni. Minden valódi befogadás középpontja ugyanis egy kapcsolat, ami egy találkozás kegyelméből születik. Életünk során sokféle találkozást, így elfogadást megtapasztalunk: olyanokkal, akik szeretnek minket, családtagjainkkal, munkatársainkkal, de idegenekkel is, akik olykor ellenségesek velünk.
A fiatalokon keresztül üzen a Lélek
Amikor egy találkozás valódi, akkor a személyes élmény fokozatosan közösségi tapasztalássá alakulhat, mert másokat is magával ragad. Éppen ebbe a dinamikába illeszkedik a mostani Befogadás Katedrája, amely a fiatalokat szólítja meg. Korunkat mély társadalmi és kulturális átalakulások jellemzik. A fiatalok, akik természetesen a társadalom és az egyház jövőjét jelentik, valójában már most az élő és teremtő jelent alkotják – mutatott rá beszédében a pápa. Kérdéseik és a bennük lakozó nyugtalanság arra szólít minket, hogy újítsuk meg kapcsolataink stílusát. A fiatalokat elfogadni elsősorban azt jelenti, hogy meghallgatjuk őket, a szemükbe nézünk, és felismerjük, ahogyan életükön és nyelvezetükön keresztül a Lélek továbbra is működik és új utakat sugall nekünk a jelenlét és az őrzés megvalósítására.
Jelen lenni a másik életében
XVI. Leó pápa ezután a két kifejezést: jelenlét és őrzés – magyarázta, amelyek segítenek megvilágítani a befogadás keresztény értelmét. Születésünk pillanatától fogva szociális közegben növekedünk. A család, a plébánia, az iskola, az egyetem, a munkahely olyan társadalmi modellek, amelyekben különböző dimenziók fonódnak egybe: pszichológiai, jogi, erkölcsi, pedagógiai, kulturális dimenziók. Valamennyiben a jelenlét a fontos. Jelen lenni a másik életében azt jelenti, hogy megosztjuk vele időnket, tapasztalatunkat, támpontokat nyújtunk neki, amiben fölismerheti magát és fejlődhet.
Mária és József példája
A Názáreti Szent Családra tekintve – ami a Fraterna Domust ihlette – minden befogadó közösség fölfedezheti saját hivatását és megtanulhatja, hogyan haladjon a szolgálat útján. Az aggódó Mária és József három nap után találja meg az elveszett Jézust a templomban. Mi ebből az evangéliumi jelenetből megtanulhatjuk, hogy a másik jelenléte nem automatikus, hanem egy folytonos keresés eredménye. Bizonyára mindegyikünkkel előfordult már, hogy elveszítettünk valamit vagy valakit, aki nagyon közel állt hozzánk. Abban a pillanatban rádöbbentünk, hogy milyen értékes volt számunkra a jelenléte.
Merjünk új utakra lépni
Ugyanez történik a hitéletben is – folytatta gondolatmenetét a pápa. Magától értetődőnek vesszük, hogy Jézus jelen van életünkben egészen addig, amíg egyszer csak úgy tűnik, hogy már nincs ott, ahol hagytuk. Elhagyatva érezzük magunkat. Valójában nem ő az, aki elveszett, hanem mi távolodtunk el tőle. Amikor ez bekövetkezik, akkor bizalommal kell keresnünk őt, bátran új utakat járni, új szemmel nézni a világot, tele reménnyel. Ily módon már nem a saját magunkra szabott Istent keressük majd, hanem ott találkozunk vele, ahol lakozik. Jézust keresni tehát azt jelenti, hogy kilépünk meggyőződéseink biztonságából és a találkozás felelősségét választjuk. Megtanuljuk meglátni és befogadni Isten jelenlétét, aki mindig „azon túl” van.
Őrizzük a ránk bízottakat
Éppen ezt tette Szent József, amikor vigyázott a családra, amit az Úr bízott rá. Őbenne rájövünk, hogy a befogadás nemcsak jelenlétet, hanem őrzést is jelent. Őrizni annyit tesz, hogy figyelmesen állunk valaki mellett, tiszteletben tartjuk döntéseit és gondját viseljük. Ez a viselkedés elsősorban Istené, aki népe őrzője. Ebben a távlatban megértjük, hogy az emberi család is arra hivatott, hogy megőrizze azt, amit rábíztak: a kapcsolatokat, a teremtett világot, testvéreink életét, főleg azokét, akik szenvednek és kiszolgáltatottabbak. Szent József megmutatja nekünk, hogy jelenlét és őrzés egymástól elválaszthatatlan dimenziók. Legyen ez a két szó lámpás egy olyan befogadás felé, mely képes megnyitni az életszentség útjait, ami sohasem csak önmagára irányul, hanem mindig kapcsolatokban és testvériségben gondolkodik – zárta beszédét XIV. Leó pápa, majd áldását adta az audiencia résztvevőire.
