Ötödik lelkigyakorlatos elmélkedés: Az igazság ragyogása az életszentség tanúságán át

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán      

Szent Bernát éberségre akar ösztönözni minket, amikor kijelenti: „Figyelmeztetlek titeket: Senki sem él a földön kísértés nélkül, s ha valaki netán meg is szabadul az egyiktől, biztosan számítson egy másikra”. Ápolnunk kell tehát a helyes egyensúlyt az Isten segítségébe vetett bizalom és a saját törékenységünkkel szembeni bizalmatlanság között, tartva a kísértésektől és elfogadva azok elkerülhetetlenségét, emlékezve arra, hogy Isten azért vet alá minket nekik, mert hasznosak. De milyen értelemben hasznosak? – kérdezte a trappista püspök.

A becsvágy minden értéket lerombol bennünk

Azzal, hogy ellenállunk a Hazugság Atyja nyíllövéseinek és hogy így megerősödik az igazság iránti elkötelezettségünk és a belé vetett bizalmunk. Ha eltávolodunk a minket legyengítő hazugságaitól, képesek leszünk megtéríteni és megerősíteni testvéreinket. Bernát a becsvágyat az igazság tagadásának tekinti, a kapzsiság egy nem is annyira kifinomult formájának, majd ékesszólóan leírja ezt a bűnt. A becsvágy ugyanis „finom gonoszság, titkos méreg, rejtett pestis, a csalás teremtője, a képmutatás anyja, az irigység őse, a bűnök eredete. Szikra, mely fellobbantja a bűnöket, rozsdássá teszi az erényeket, rothadttá az életszentséget, és elvakítja a szíveket. A gyógyítást betegséggé alakítja és az orvosság bágyadttá tesz”. A becsvágy – mondja Szent Bernát – az „elme elidegenedéséből” fakad és ez az „őrület” akkor nyilvánul meg, amikor az igazságról megfeledkezünk. Minthogy a becsvágy a mentális egyensúlyhiány egyik formája, nevetségessé teszi a becsvágyót minden megnyilvánulásában, főként amikor mások szolgálata a hivatása. Nem véletlenül figurázza ki az ilyen „ambiciózus pap” alakját az irodalom és a film világa. De mi is az igazság? – kérdez tovább Varden püspök. Az emberek őszintén és gyakorta jó szándékkal teszik fel ezt a kérdést, a zűrzavar, a félelem és a sietség ellenére, amelyben élnek. Éppen ezért kell válaszolni rá, hogy legjobb erőforrásainkat az alapvető és lényegi Igazság fenntartására fordítsuk, mely megszabadít minket bármiféle, többé-kevésbé csillogó pótszertől.

Kísértésbe esünk, ha azt hisszük, hogy lépést kell tartanunk a világ divatjaival

A mai bonyolult világban elengedhetetlen, hogy Krisztus fényében értelmezzük a világot. Krisztus, aki maga az Igazság, nemcsak megvéd minket, de meg is újít és arra vágyik, hogy rajtunk keresztül kinyilatkoztassa magát a teremtésnek, amely egyre inkább tudatában van a hiábavalóság rabszolgaságának. Néha kísértésbe esünk, és azt hisszük, hogy lépést kell tartanunk a világ divatjaival. Ez nagyon is kétséges megközelítés – állapítja meg a lelkigyakorlatos mester. Az Egyház egy nagy test, mely lassan mozog. Fennáll a veszélye annak, hogy az időtől függetlenül díszíti magát, és a tegnapi zsargonban fejezi ki magát. Ha azonban jól beszéli a saját nyelvét – a Biblia és a liturgia, a saját szülei, a költők és a szentek nyelvét, akkor képes marad arra, hogy örökké új igazságokat fogalmazzon meg. Eredeti és friss lesz, és képes lesz a mai kultúrát formálni, ahogyan a múltban is tette.

Az emberek a szentség létében továbbra is hisznek, letérdelnek és imádkoznak

Ez egy olyan munka, amelynek kulcsfontosságú intellektuális dimenziója van, jobban mondva egzisztenciális dimenziója is van. Ahogy Schuster bíboros – aki Milánó bencés érseke volt 1929-től 1954-ig – röviddel halála előtt mondta: „Úgy tűnik, az embereket már nem győzi meg a prédikációnk, de a szentség létében továbbra is hisznek, továbbra is letérdelnek és imádkoznak.”

Az életszentségre való egyetemes felhívás, vagyis az igazság megtestesítésére szóló felhívás volt talán a II. Vatikáni Zsinat legerősebb hangja. Ragyogó gongütésként visszhangzott minden tanácskozáson. Az igazság iránti keresztény igény akkor válik meggyőzővé, amikor annak ragyogása személyes formában nyilvánul meg, az életszentségben önmagát feláldozni is kész szeretet által, megtisztulva a kompromisszumok kísértéseitől – zárul Erik Varden püspök összefoglalója a Római Kúria számára tartott nagyböjti lelkigyakorlat ötödik elmélkedéséről.