Leó pápa Úrangyala imája: A napkeleti bölcsek mintájára adjuk oda mindenünket a Kisded Jézusnak!
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Mindaz, ami megszabadít és üdvözít, csakis Istentől származik
Kedves testvéreim és nővéreim, jó napot! – köszöntötte a híveket a Szentatya. Ebben az időszakban számos ünnepnapot éltünk át, és a vízkereszt ünnepélyessége, már maga a neve is, arra utal, hogy mi teszi lehetővé az örömöt még a nehéz időkben is. Mint tudjátok, az „epifánia” szó „megjelenést” jelent, és így örömünk egy olyan Misztériumból születik, amely már nem rejtett. Isten élete kinyilatkoztatást nyer: sokszor és különböző módokon, de Jézusban végleges világossággal valósult meg, így most, még sok megpróbáltatás közepette is, tudjuk, hogy reménykedhetünk. „Isten üdvözít”: nincsenek más szándékai, nincs is más neve. Mindaz, ami megszabadít és üdvözít, csakis Istentől származik, ez Isten epifániája, megjelenése – hangsúlyozta Leó pápa.
[ Photo Embed: Pápai áldás a központi loggiáról ]
Megtaláltuk az igazi emberséget, amelyben Isten dicsősége ragyog
A bölcsekhez hasonlóan letérdelni, leborulni a betlehemi gyermek előtt számunkra is azt jelenti, hogy megvalljuk: megtaláltuk az igazi emberséget, amelyben Isten dicsősége ragyog. Jézusban megjelent az igazi élet, az élő ember, azaz a nem önmagáért létező, hanem nyitott és közösségben lévő élet, ami arra késztet minket, hogy azt mondjuk: „miként a mennyben, úgy a földön is” (Mt 6,10). Igen, az isteni élet elérhető közelségben van számunkra; megnyilvánult, hogy magával ragadjon minket felszabadító dinamizmusával, amely feloldja a félelmeket és békében egyesít minket. Ez egy lehetőség, egy meghívás: a közösség nem lehet kényszer, de mit kívánhatnánk még?
A jubileum az ingyenességen alapuló igazságosságra emlékeztet
Az evangéliumi történetben és a betlehemi jászolokban a bölcsek értékes ajándékokat adnak a kis Jézusnak: aranyat, tömjént és mirhát (vö. Mt 2,11). Ezek a dolgok talán nem tűnnek hasznosnak egy gyermek számára, de egy olyan vágyat fejeznek ki, amely elgondolkodtató számunkra a jubileumi év végéhez közeledve. Aki mindent odaad, sokat ad. Emlékszünk arra a szegény özvegyre, akire Jézus felfigyelt, és aki utolsó fillérjeit, mindenét, amije volt, a templom kincstárába dobta (vö. Lk 21,1-4). Nem tudjuk, mit birtokoltak a keletről érkező bölcsek, de távozásuk, kockázatvállalásuk, maguk az ajándékaik is azt sugallják nekünk, hogy minden, valóban minden, ami vagyunk és amivel rendelkezünk, arra vár, hogy Jézusnak felajánljuk és ez így felbecsülhetetlen kincs. A jubileum erre emlékeztetett minket, erre az ingyenességen alapuló igazságosságra: magában hordozza a felhívást az együttélés újjászervezésére, a föld és az erőforrások újraelosztására, arra, hogy Isten álmai szerint, amelyek nagyobbak a mieinknél, állítsuk vissza, „amink van” és „akik vagyunk”.
Mint a reménység szövői, induljunk el a jövő felé egy másik úton
Kedves Testvéreim, a reménynek, amit meghirdettünk, megalapozottnak kell lenni: a mennyből jön, de itt a földön egy új történelmet kell teremtenie. A bölcsek ajándékaiban tehát látjuk, hogy mit oszthatunk meg mindannyian, mit nem tarthatunk meg magunknak, hanem megoszthatunk, hogy Jézus növekedhessen. Növekedjen hát az ő országa, valósuljanak meg bennünk az ő szavai, váljanak az idegenek és az ellenségek testvérekké, az egyenlőtlenségeket váltsa fel az igazságosság, és a háború igyekezetét a béke mestermunkája. Mint a reménység szövői, induljunk el a jövő felé egy másik úton (vö. Mt 2,12) – zárta az Úrangyala ima előtt mondott beszédét Leó pápa.
