Leó pápa új katekézis-sorozatot kezdett a II. vatikáni zsinat dokumentumairól
Gedő Ágnes - Vatikán
A 2026-os év első pápai audienciáját a Szentatya a VI. Pál-teremben tartotta meg mintegy hétezer hívő jelenlétében. „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket. Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezettetni.” (Zsid 13,7-9)
A II. vatikáni zsinat és dokumentumainak újraolvasása jó alkalom lesz arra, hogy újra fölfedezzük ennek az egyházi eseménynek a szépségét és jelentőségét – kezdte katekézisét Leó pápa, majd idézte elődjét, Szent II. János Pált, aki a 2000-es nagy szentév végén kijelentette: „Most jobban kötelességemnek érzem, mint valaha, hogy rámutassak a zsinat nagy kegyelmére, amely az egyház javára vált a XX. században”.
A zsinati tanítás időszerűsége
2025-ben együtt ünnepeltük a niceai zsinat évfordulóját, és megemlékeztünk a hatvan éves II. vatikáni zsinatról. Bár nem telt el azóta olyan sok idő, a II. vatikáni zsinat generációja, püspökök, teológusok és hívek már nincsenek velünk. Ezért fontos újra közelebbről megvizsgálni a dokumentumait, újraolvasni és elmélkedni róluk – állapította meg XIV. Leó pápa. Olyan tanításról van szó ugyanis, amely máig az egyház útjának vezércsillaga. Ahogy XVI. Benedek pápa tanította: „Az évek múlásával a dokumentumok nem veszítettek időszerűségükből; tanításuk kifejezetten mérvadó az egyház új kéréseivel és a jelenlegi globalizált társadalommal kapcsolatban”.
Üdvösség misztériuma, Isten népe részvétele
Amikor Szent XXIII. János pápa 1962. október 11-én megnyitotta a zsinatot, úgy szólt róla, mint egy fényes nap hajnaláról az egész egyház számára. A sok zsinati atya munkája valóban elegyengette az utat egy új egyházi korszak előtt. Gazdag bibliai, teológiai és liturgikus megfontolást követően a II. vatikáni zsinat újra fölfedezte Isten atyai arcát, aki Krisztusban arra hív, hogy gyermekei legyünk. Az egyházra Krisztus, a népek világosságának fényében tekintett, mint az Isten és népe közötti szeretetközösség és szentségi egység misztériumára. Fontos liturgikus reformot indított el, a középpontba állította az üdvösség misztériumát, valamint Isten egész népének aktív és tudatos részvételét. A zsinat ugyanakkor segített abban, hogy jobban megnyíljunk a világ előtt, befogadjuk a modern kor változásait és kihívásait a párbeszéd és a közös felelősség felvállalásával, mint egy olyan egyház, amelyik szeretné kitárni karját az emberiség előtt, visszhangozva a népek reményeit és aggodalmait, együttműködni egy igazságosabb és testvéribb társadalom építésében. Az ökumenizmus, a más vallásokkal és a jóakaratú emberekkel való párbeszéd útjára lépett.
Megvalósítani a zsinati reformokat
XIV. Leó pápa katekézisében rámutatott, hogy ma is ez a lelkület, ez a belső hozzáállás kell, hogy meghatározza spirituális életünket és az egyház lelkipásztori tevékenységét, mert még teljesebben meg kell valósítanunk az egyházi reformot a szolgálatok terén, és a mai kihívásokkal szemben az a hivatásunk, hogy figyelmesen értelmezzük az idők jeleit, örömmel hirdessük az evangéliumot, bátran tanúskodjunk az igazságosságról és a békéről. Albino Luciani, a későbbi I. János Pál pápa még püspökként prófétai módon írt a zsinat elején. Rámutatott, hogy nem annyira szervezeteket, módszereket vagy rendszereket kell megvalósítani, hanem sokkal inkább egy mélyebb és kiterjedtebb életszentséget. Lehet, hogy a zsinat gyümölcsei csak évszázadok múltán jelentkeznek, úgy érnek be, miután leküzdöttük az ellentéteket. A zsinat újrafelfedezése tehát – amint Ferenc pápa megállapította -, segít nekünk abban, hogy újra az első helyre tegyük Istent és az egyházat, mely őrülten szereti Urát és az összes embert, akit ő szeretett.
Múlt, jelen és jövő
Számunkra is aktuális az, amit Szent VI. Pál a résztvevő atyáknak írt a zsinat végén: vagyis, hogy induljanak és találkozzanak az emberiséggel, vigyék el az evangélium jó hírét, tudatában annak, hogy olyan kegyelmi időt éltek meg, amelyben összesűrűsödött múlt, jelen és jövő. Múlt, mert összegyűlt Krisztus egyháza a maga hagyományával, történelmével, zsinataival, doktoraival, szentjeivel együtt. A jelen, mert a mai világ felé nyitunk, a maga nyomosúrágával, fájdalmaival, bűneivel, de páratlan sikereivel, értékeivel, erényeivel együtt. A jövő pedig a népek felhívása a nagyobb igazságosságra, szándéka a békére, egy magasabb élet utáni szomja, pontosan az, amit Krisztus egyháza adhat és akar adni nekik.
XIV. Leó pápa így zárta katekézisét: azáltal, hogy közelebbről megvizsgáljuk a II. vatikáni zsinat dokumentumait, újra felfedezve annak próféciáját és aktualitását, befogadjuk az egyház életének gazdag hagyományát, és egyben elgondolkodunk a jelenen, új örömmel találkozunk a világgal, hogy elvigyük Isten Országának evangéliumát, mely a szeretet, az igazságosság és a béke országa.
