XIV. Leó pápa és Peter Pellegrini szlovák elnök XIV. Leó pápa és Peter Pellegrini szlovák elnök  (ANSA)

A szlovák elnököt fogadta a pápa: Ukrajnai háború, európai biztonság

Csütörtökön fogadta az Apostoli Palotában XIV. Leó pápa Peter Pellegrinit, a Szlovák Köztársaság elnökét. Az államtitkárságon folytatott egyeztetések során megállapították, hogy jók a kétoldalú kapcsolatok a Szentszék és Szlovákia között. Megvizsgálták a nemzetközi helyzetet, különös tekintettel az ukrajnai háborúra, valamint annak kihatását az európai biztonságra.

Gedő Ágnes - Vatikán

A pápai audienciát követően a szentszéki államtitkárságon tárgyalt a szlovák államfő. A találkozókról kiadott szentszéki közlemény szerint a kétoldalú kapcsolatok jó működésén túl utaltak a 25 évvel ezelőtt aláírt alapegyezményre. Megerősítették, hogy közös cél a társadalmi összetartás támogatása és erősítése, az igazságosság előmozdítása és a családvédelem. Megvizsgálták továbbá a nemzetközi helyzetet, főként az ukrajnai háború összefüggésében, valamint annak kihatását az európai biztonságra. A megbeszéléseken továbbá a Közel-Kelet helyzetével is foglalkoztak – tájékoztat a Szentszék sajtóközpontja.

Szentszéki tárgyalások
Szentszéki tárgyalások   (@Vatican Media)
05 december 2025, 15:08