Az egyházban a legfőbb szabály a szeretet – Leó pápa homíliája

Vertse Márta – Vatikán

Az egyházban a kapcsolatok a szeretet logikája szerint működjenek, senki sem birtokolja a teljes igazságot, amelyet alázattal és közösen kell keresnünk, együtt haladva Isten Országa felé – fejtette ki homíliájában a Szentatya.

Az egyház az Isten és az emberiség közötti egység látható jele

A szinodális munkacsoportok és a szinodális folyamatban részt vevő testületek jubileumát ünnepelve arra kaptunk meghívást, hogy szemléljük és újból fedezzük fel az egyház misztériumát – kezdte homíliáját XIV. Leó pápa. Utalással a II. Vatikáni Zsinat tanítására emlékeztetett rá, hogy az egyház nem pusztán egy vallási intézmény és nem is azonosítható csupán hierarchiáival és struktúráival. Az egyház az Isten és az emberiség közötti egység látható jele, annak az isteni tervnek a jele, hogy mindannyiunkat testvérként egyetlen családban gyűjtsön össze és népévé, egy szeretett gyermekek népévé tegyen, akik mindnyájan szeretetének egyetlen ölelésében kapcsolódnak egymáshoz.

Mindnyájan Isten gyermekei vagyunk

A pápa rámutatott, hogy az egyházi közösség misztériumát a Szentlélek hozza létre és őrzi meg. Ezáltal megérthetjük a szinodális munkacsoportok és a szinodális folyamatban részt vevő testületek jelentőségét is, amelyek kifejezik, hogy mi történik az egyházban, ahol a kapcsolatok nem a hatalom, hanem a szeretet logikája szerint működnek. A Szentatya felidézte Ferenc pápa szüntelen intelmét, miszerint a hatalom logikája „világi” logika, míg a keresztény közösségben az elsőbbség a lelki életre vonatkozik, amely megérteti velünk, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk, testvérek egymás között, akik arra kaptunk meghívást, hogy szolgáljuk egymást.

Az egyházban a legfőbb szabály a szeretet – hangsúlyozta Leó pápa. Senkinek sincs küldetése a parancsolásra, mindenki arra kapott meghívást, hogy szolgáljon. Senki nem kényszerítheti rá másokra saját elképzeléseit, mindannyiunknak kölcsönösen meg kell hallgatnunk egymást. Senki sincs kirekesztve, mindannyian meg vagyunk hívva a részvételre. Senki sem letéteményese a teljes igazságnak, amelyet mindannyiunknak alázatosan és együtt kell keresnünk.

Az „együtt” szó fejezi ki az egyházban a szeretetközösségre való felhívást

Leó pápa idézett Ferenc pápa utolsó, 2025-ben írt nagyböjti üzenetéből: „Az Egyház hivatása az, hogy szinodálisak legyünk, együtt haladjunk. A keresztények arra kaptak meghívást, hogy közösen járják útjukat, soha ne magányos vándorként. A Szentlélek arra ösztönöz bennünket, hogy kilépjünk önmagunkból Isten és testvéreink felé, és soha ne zárkózzunk be saját világunkba. Együtt haladni azt jelenti, hogy az egység szövői vagyunk, kiindulva Isten gyermekeinek közös méltóságából” (2025. február 25.).

Az egocentrizmus nem teszi lehetővé a hiteles kapcsolatokat

Az evangéliumi példabeszéd két személye, a farizeus és a vámos látszólag együtt halad – utalt a pápa a 30. évközi vasárnap evangéliumi példabeszédére. Mindketten felmennek a jeruzsálemi templomba, hogy imádkozzanak. Együtt vannak a szent helyen, mégis megosztottak, nincs közöttük semmiféle kommunikáció. Mind a ketten ugyanazt az utat teszik meg, de nem haladnak együtt. Mind a ketten a Templomban vannak, de az egyik a legelső helyet foglalja el, míg a másik hátul marad. Mind a ketten imádkoznak az Atyához, de anélkül, hogy testvérek lennének és bármit is megosztanának egymással.

Mindez elsősorban a farizeus magatartásától függ. Imája, amely látszólag Istennek szól, pusztán egy tükör, amelyben önmagát nézi, igazolja, dicséri. Leó pápa idézte Szent Ágoston szavait, miszerint a farizeus „felment, hogy imádkozzon, de nem Istenhez akart imádkozni, hanem önmagát akarta dicsérni” (Szent Ágoston, Beszéd 115,2). Jobbnak érzi magát a vámosnál, megvetéssel ítélkezik róla. Önmaga megszállottja, saját énje körül forog, anélkül, hogy kapcsolata lenne Istennel és másokkal. Ez megtörténhet a keresztény közösségben is – állapította meg Leó pápa. Akkor fordul elő, amikor az „én” elsőbbséget élvez a „mi”-vel szemben, olyan egocentrizmust hozva létre, amely megakadályozza a hiteles kapcsolatokat, megosztottságot teremt és a közösséget átalakítja egy ítélkező és kirekesztő hellyé, amikor saját szerepét arra használja fel, hogy hatalmat gyakoroljon.

Ehelyett a vámosra kell tekintenünk. Alázatosságához hasonlóan az egyházban is mindannyiunknak el kell ismernünk, hogy szükségünk van Istenre és szükségünk van egymásra, gyakorolnunk kell a kölcsönös szeretetet, egymás meghallgatását, örömmel haladva együtt, tudatában annak, hogy „Krisztus az alázatosaké, s nem azoké, akik a nyáj fölé emelkednek” (Római Szent Kelemen Korintusiakhoz írt levele XVI).

A szinodális csoportok és a szinodális folyamatban résztvevő testületek ennek az egyháznak a képét tükrözik, amely a közösségben él. A pápa jubileumi szentmiséjükön a következőkre biztatta mindnyájukat: a Lélek meghallgatása, a párbeszéd, a testvériség és a parreshia, a nyíltság. Segítsék megértetni, hogy az egyházban, minden különbözőség előtt arra kaptunk meghívást, hogy közösen haladjunk Isten keresésének az útján, hogy az egyház kollektív és befogadó legyen.

Bizalommal és megújult lélekkel éljük meg az egyház életét átható feszültségeket az egység és a különbözőség, a hagyomány és az újdonság, a tekintély és a részvétel között, hagyva, hogy a Szentlélek átalakítsa őket, hogy azok ne váljanak ideológiai ellentétekké és káros polarizációkká. Hagyjuk, hogy a Szentlélek termékennyé tegye őket és összhang jöjjön létre közöttük, vezetve a közös megkülönböztetés felé.

Leó pápa ezután szentbeszédében idézett a 2024. október 26-án közzétett Szinódusi Záródokumentum 82. pontjából, miszerint az egyházi megkülönböztetés „Belső szabadságot, alázatot, imát, kölcsönös bizalmat, az új iránti nyitottságot követel, továbbá önmagunk átadását Isten akaratának. Soha nem pusztán a saját személyes vagy csoportunk álláspontjának kifejtése vagy az eltérő egyéni vélemények összegzése.” (Záródokumentum, 2024. október 26., 82. pont). Szinodális egyháznak lenni azt jelenti, hogy felismerjük: az igazság nem birtokolható, hanem közösen kell keresnünk, engedve, hogy nyugtalan, a Szeretet iránti szeretettel telt szívünk vezessen bennünket.

Építsünk alázatos egyházat

Álmodjunk és építsünk egy alázatos egyházat – buzdított rá Leó pápa. Egy olyan egyházat, amely nem diadalittasan és öntelten áll egyenesen, mint a farizeus, hanem lehajol, hogy megmossa az emberiség lábát.  Nem ítélkezik, mint a farizeus a vámos felett, hanem minden egyes ember számára vendégszerető hellyé válik, nem zárkózik be önmagába, hanem hallgatja Istent, hogy ugyanígy mindenkit meghallgathasson. Kötelezzük el magunkat, hogy egy teljesen szinodális, szolgálati jellegű, teljes egészében Krisztus által vonzott, és ezért a világ szolgálatára irányuló egyházat építsünk.

A pápa végül mindannyiukra, a világban szétszórt egyházra kérte Szűz Mária közbenjárását, Isten szolgája, Don Tonino Bello szavaival: „Szűz Mária, vendégszerető asszony, tápláld egyházainkban a közösség iránti vágyakozást. […] Segíts nekik leküzdeni a belső megosztottságokat. Légy közbenjáró, amikor a viszály démonja kígyózik bennük. Oltsd ki a pártoskodás tűzfészkeit. Hangold össze a kölcsönös nézeteltéréseket. Enyhítsd versengésüket. Állítsd meg őket, amikor saját útjukat akarják járni, elhanyagolva a közös tervek megvalósítására irányuló törekvést” (Mária, korunk Asszonya, 1993, 99).

XIV. Leó pápa a következő fohásszal zárta homíliáját a szinodális munkacsoportok és a szinodális folyamatban részt vevő testületek jubileumi szentmiséjén: „Az Úr adja meg nekünk a kegyelmet, hogy Isten szeretetében gyökerezve éljünk közösségben egymással. És mint egyház, legyünk az egység és a szeretet tanúságtevői”.