A pápa aláírta új apostoli levelét a Gravissimum Educationis hatvanadik évfordulóján
Francesca Merlo / Somogyi Viktória – Vatikán
XIV. Leó új dokumentumát a Gravissimum Educationis, a II. Vatikáni Zsinat keresztény nevelésről szóló nyilatkozatának hatvanadik évfordulója alkalmából írta, amelyben elmélkedik a zsinati deklaráció mai jelentőségéről, valamint azokról a kihívásokról, amelyekkel a nevelésnek kell szembenéznie különösen a katolikus iskolák és egyetemek vonatkozásában. A levelet október 28-án, kedden hozták nyilvánosságra. A dokumentum aláírását követően Leó pápa szentmisét mutatott be a Szent Péter-bazilikában a nevelés világa szentévi zarándoklata résztvevőinek. Szentbeszédében felidézte a jubileumi zarándoklat mély szimbolikáját: az élet csak akkor nyer értelmet, ha utazásként éljük meg”. A pápa kifejtette, hogy a Szent Kapu küszöbének átlépése arra emlékeztet minket, hogy a hit, akárcsak maga az élet, nem statikus. Folyamatos „átmenet”, a halálból az életbe, a rabszolgaságból a szabadságba, a húsvéti misztérium megtapasztalása, amely állandó megújulásra és reményre hív minket.
Szélesebb tekintet
Leó pápa a diákokra és a tudósokra fordítva a figyelmet, feltette a kérdést, hogy milyen kegyelem érinti meg életüket a legmélyebben, mielőtt így válaszolt: „egy átfogó látásmód kegyelme, egy olyan perspektíva, amely képes megragadni a horizontot és azon túlra tekinteni”. A Lukács evangéliumából (Lk 13,10–17) vett olvasmányra reflektálva, amelyben Jézus meggyógyít egy tizennyolc éve meggörnyedt asszonyt, a pápa a kapott gyógyulást a tudás ajándékához hasonlította. Az asszony állapota a lelki és intellektuális bezártság állapotát tükrözi, azt a képtelenséget, hogy túllásson önmagán. „Amikor az ember képtelen túllátni önmagán, saját tapasztalatain, elképzelésein és meggyőződésein, saját projektjein, akkor fogságban, rabszolgaságban marad, és képtelen érett ítéleteket alkotni” – hívta fel a figyelmet Leó pápa.
Az igazi tanulás tehát a felszabadulás cselekedetévé válik. Ahogyan Krisztus felemelte az asszonyt, hogy egyenesen álljon, úgy emeli a tanulás is az emberi lelket, gyógyítja az önmagunkra való összpontosítást, és tágabb látásmódot ad – olyat, amely magában foglalja a misztériumot, az igazságot és a másokkal való szeretetközösséget. „Akik tanulnak, azok »felemelkednek«” – mondta a pápa –, „kitágítják látókörüket és perspektívájukat, hogy visszanyerjék azt a látásmódot, amely nem lefelé, hanem felfelé néz: Isten, a többi ember és az élet misztériuma felé.”
A hit és az értelem egysége
Leó pápa sajnálattal állapította meg, hogy a modern világban az emberiség „a valóság legapróbb részleteinek szakértőjévé” vált, mégis küzd azzal, hogy visszanyerje az átfogó látásmódot, amely egyesíti a tudást a jelentéssel. Ezzel a széttöredezettséggel szemben arra hívta a tudósokat, hogy fedezzék fel újra az értelem és a lélek harmóniáját, azt az egységet, amelyet olyan szentek testesítettek meg, mint Ágoston, Aquinói Szent Tamás, Avilai Szent Teréz és Edith Stein. „Az egyháznak szüksége van erre az egységes perspektívára ma és holnap egyaránt” – folytatta Leó pápa. Arra buzdította a diákokat és a professzorokat: gondoskodjanak arról, hogy tudományos munkájuk ne maradjon „elvont intellektuális gyakorlat”, hanem olyan erővé váljon, amely átalakítja az életet, elmélyíti a hitet és megerősíti az evangéliumi tanúságtételt.
A nevelés, mint a szeretet cselekedete
A pápa a nevelők küldetését az irgalmasság igazi művének nevezte. A tanítás olyan, mint az evangéliumi csoda, „mert a nevelő tevékenysége az, hogy felemelje az embereket, segítsen nekik önmagukká válni, és képessé válni a tájékozott lelkiismeret és a kritikai gondolkodás képességének kifejlesztésére”. A pápai egyetemeknek folytatniuk kell Jézus e gesztusát – amely a „tanulmányozáson keresztül kifejezett szeretet egy formáját” testesíti meg – buzdított a pápa. Az igazság iránti szomj táplálása nem pusztán tudományos kötelesség, hanem létfontosságú emberi feladat. „Az igazság és az értelem iránti éhség táplálása alapvető feladat, mivel nélkülük az ürességbe, a halálba zuhannánk” – figyelmeztetett Leó pápa.
A hovatartozás és a remény útja
Prédikációjának végén a Szentatya emlékeztette a jelenlévőket, hogy az igazság keresése nemcsak tudást, hanem a hovatartozást is elénk tárja. Szent Pál szavait idézve – „Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság lelkét nyertétek el” (Róm 8,15) –, a pápa hangsúlyozta, hogy a tanulás és a kutatás során mindenki újra felfedezheti a legmélyebb igazságot: hogy nem vagyunk egyedül, hanem egy szerető Atyához tartozunk, akinek terve van az életünkkel. Majd a pápa azért imádkozott, hogy mindazok, akik az akadémiai hivatásban tevékenykednek, „olyan férfiak és nők legyenek, akik soha nem görnyednek önmagukba, hanem mindig egyenesek”, és magukkal viszik „az Evangélium örömét és vigasztalását, bárhová is mennek”.
