Ferenc pápa virágvasárnapi homíliája: Legyünk egymás Cirenei Simonjai!
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Ferenc pápa: Áldott Virágvasárnapot! Áldott Nagyhetet!
A virágvasárnapi szentmise záró-könyörgése és az elbocsátó áldás után a hívek nagy örömére megjelent a bazilika kapujánál Ferenc pápa, aki tolókocsiban ülve az oltárnál fogadta a főcelebráns honfitársa, az ugyancsak olasz származású argentin Leonardo Sandri bíboros köszöntését. A Szentatya „Áldott Virágvasárnapot!” és „Áldott Nagyhetet!” kívánsággal fordult a Szent Péter teret megtöltő sokasághoz, mely hálásan fogadta Ferenc pápa gesztusát és jókívánságait.
Jézus Hozsannával vonul be a Szent Város kapuján, majd kereszttel a vállán hagyja el azt…
A szertartás kezdetén, az obeliszknél tartott köszöntés után felolvasták az Úr Jézus jeruzsálemi bevonulásáról szóló evangéliumot, majd Sandri bíboros megáldotta a pálma- és olajfaágakat, melyeket a résztvevők a kezükben tartottak. Az asszisztencia és a szenvedés piros ruhájába öltözött koncelebrálók a bazilika előterébe vonultak, ahol tovább folytatódott a szertartás. Idén a Lukács evangélium szerinti passió hangzott el, majd Leonardo Sandri bíboros felolvasta Ferenc pápa homíliáját.
„Áldott a király, aki az Úr nevében jön” (Lk 19,38). Így köszönti a sokaság Jézust, amikor bevonul Jeruzsálembe. A Messiás áthalad a Szent Város kapuján, amely szélesre tárva várja azt, aki néhány nap múlva elátkozva, elítélve, és keresztet hordozva megy ki rajta – kezdődik Ferenc pápa homíliája. Ma mi is követtük Jézust, először ünnepi körmenetben, aztán azon a fájdalmas úton, mely megnyitja a Nagyhetet és felkészít bennünket az Úr szenvedésének, halálának és feltámadásának ünneplésére.
A Cirenei kényszerűségből viszi a keresztet és nem meggyőződésből
Miközben a tömegben a katonák arcára és az asszonyok könnyeire tekintünk, figyelmünk egy idegenre irányul, akinek a neve – Cirenei Simon – váratlanul bekerül az evangéliumba. Ezt az embert elfogják a katonák, akik „vállára adták a keresztet, hogy vigye Jézus után” (Lk 23,26). Akkor érkezett meg vidékről, éppen arra járt, és olyan eseménybe botlott bele, amely nyomasztóan hatott rá, mint a vállán a súlyos fa. Miközben mi a Golgotára tartunk, gondolkodjunk el egy kicsit Simon gesztusán, keressük a szívét és kövessük lépteit Jézus mellett. Először is töprengjünk el a gesztusán, amely olyannyira kétértelmű. Egyfelől az a cirenei ember kényszerűségből viszi a keresztet és nem meggyőződésből segít Jézusnak. Másfelől pedig abban a helyzetben van, hogy személyesen vesz részt az Úr szenvedésében. Jézus keresztje Simon keresztjévé válik.
A galileai Simon mondja, de nem teszi. Cirenei Simon teszi, de nem mondja
De nem annak a Simonnak a keresztjéről van itt szó, akit Péternek hívnak, aki pedig megígérte, hogy mindig követni fogja a Mestert. Az a Simon eltűnt az árulás éjszakáján, miután kijelentette: „Uram készen vagyok rá, hogy a börtönbe, sőt még a halálba is kövesselek” (Lk 22,33). Jézus mögött most nem a tanítvány, hanem ez a cirenei jár. Pedig a Mester világosan tanította: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap, és kövessen engem” (Lk 9,23). A galileai Simon mondja, de nem teszi. Cirenei Simon teszi, de nem mondja: közte és Jézus között nincs párbeszéd, egy szó sem hangzik el. Közte és Jézus között csak a kereszt fája van.
Az üdvösségtörténetben a Cirenei példájára senki sem idegen, senki sem kívülálló
Hogy megtudjuk, vajon a Cirenei megsegítette-e vagy épp ki nem állhatta a kimerült Jézust, akinek fájdalmában részt kellett vennie, ahhoz a szívébe kell néznünk, hogy megtudjuk, vajon tényleg hordozta-e a keresztet, vagy csak elviselte. Miközben Isten szíve éppen megnyílik, mert átdöfi a fájdalom, mely feltárja irgalmasságát, addig az ember szíve zárva marad. Nem tudjuk, hogy mi lakozik a Cirenei szívében. Képzeljük magunkat az ő helyébe: haragot vagy szánalmat, szomorúságot vagy bosszúságot érzünk? Ha emlékezünk arra, hogy mit tett Simon Jézusért, emlékezzünk arra is, hogy mit tett Jézus Simonért, miként értünk mindnyájunkért, nos hát ő megváltotta a világot. Az a fakereszt, amelyet a Cirenei hordoz, Krisztus keresztje, aki minden ember bűnét hordozza. Ő viseli azt irántunk való szeretetből, az Atyja iránti engedelmességből (vö. Lk 22,42), velünk együtt és értünk is szenvedve. Éppen ez az a váratlan és megdöbbentő mód, ahogyan a Cirenei bekapcsolódik az üdvösségtörténetbe, ahol senki sem idegen, senki sem kívülálló – emeli ki a pápa homíliája.
Hordozzuk a keresztet, de ne a nyakunkban, hanem a szívünkben!
Kövessük most tehát Simon útját, mert ez azt tanítja nekünk, hogy Jézus eljön, hogy mindenkivel találkozzon, bármilyen helyzetben. Amikor férfiak és nők sokaságát látjuk, akiket gyűlölet és erőszak vet a Golgotára vezető útra, emlékezzünk arra, hogy Isten ezt az utat a megváltás helyévé változtatja, mert ő végigjárta azt azáltal, hogy életét adta értünk. Hány Cirenei hordozza Krisztus keresztjét! Felismerjük őket? Látjuk-e az Urat a háború és a nyomorúság által megtépázott arcukon? A gonoszság szégyenletes igazságtalanságával szemben Krisztus keresztjének hordozása soha nem hiábavaló, sőt, ez a legkonkrétabb módja annak, hogy megosszuk megváltó szeretetét.
Jézus szenvedése akkor válik könyörületessé, amikor kinyújtjuk kezünket azok felé, akik már nem bírják, amikor felemeljük az elesetteket, amikor átöleljük a csüggedteket. Ahhoz, hogy megtapasztaljuk az irgalmasságnak ezt a nagy csodáját, hozzunk döntést a Nagyhét során arról, hogyan hordozzuk a keresztet: ne a nyakunkban, hanem a szívünkben. Nem is csak a sajátunkat, hanem azokét is, akik mellettünk szenvednek; talán annak az ismeretlen embernek a keresztjét, akivel a véletlen – de vajon tényleg a véletlen? – hozott össze minket. Készüljünk az Úr Húsvétjára úgy, hogy egymás Cireneusai leszünk! – zárul Ferenc pápa homíliája, melyet Leonardo Sandri bíboros olvasott fel a Virágvasárnapi szentmise során.
