Ferenc pápa a Vatikáni Közbiztonsági Felügyelőséghez: Hálás köszönet a biztonságért!
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Lépjék át a Szent Kaput!
A Szentatya a hagyománynak megfelelően az év elején találkozott a Vatikáni Közbiztonsági Felügyelőség vezetőivel és munkatársaival, melynek során egy derűs 2025-ös jubileumi évet kívánt nekik és családjaiknak. A szentév arra hív minket, hogy tekintetünket Jézus Krisztusra, a mi reménységünkre fordítsuk, aki zarándok társunkká lesz és aki önmagát akarja nekünk ajándékozni, áldásával és megbocsátásával együtt. A pápa arra buzdította a Vatikáni Közbiztonsági Felügyelőség vezetőit és munkatársait, hogy használják ki a Szent Péter-bazilikában a Karácsony éjjel megnyílt Szent Kaput, valamint a többi római pápai bazilikában ezt követően megnyílt szent kapukat. A Szent Kapuk átlépése nem mágikus cselekedet, hanem az egy szimbólum, egy keresztény jelkép, mely – ahogy maga Jézus mondja: „Én vagyok a kapu” (Jn 10,7) – egy olyan jel, amely kifejezi az újkezdés vágyát. Ez egy nagyszerű bölcsesség, újrakezdeni, minden nap újrakezdeni, mindig egy-egy lépéssel előre haladni – hangsúlyozta a pápa. Ez a megújulásnak vágya és annak is, hogy hagyjuk, hogy Isten ránk találjon. Aki pedig eddig még nem ismerte fel a hit ajándékát, akkor is csak használja ezt a jubileumi évet, hogy tovább tudjon haladni az életben.
Munkájuk odaadást, szakmaiságot és nagylelkűséget igényel
A pápa megköszönte a Felügyelőség tagjainak a munkáját, amelyet odaadással, szakmaisággal és nagylelkűséggel végeznek, hogy ezáltal biztosítsák a pápa és munkatársai, valamint a Vatikán térségében tartózkodó összes zarándok és turista biztonságát! Miként ezt teszik olaszországi lelkipásztori látogatásai alkalmával is, amiért is a Szentatya ismételten hálás köszönetet mondott.
Munkájuk – és ezt a pápa jól tudja – mindig megerőltető feladat, ami felkészültséget és bátorságot igényel és amit ők legtöbbször tapintatosan, észrevétlenül valósítanak meg. Mindez persze önmegtagadást, minden részletre való odafigyelést, türelmet és áldozatkészséget feltételez. A biztonság ugyanis egy láthatatlan érték, amelynek fontosságát valójában akkor ismerjük fel, amikor valamilyen okból éppen hiányzik, és amely állandó és bölcs felügyeleti elkötelezettség révén épül fel, éjjel-nappal, az év minden napján.
A közbiztonsági erők az egész közösség javának a szolgálatában állnak
A bűntől megsebzett emberek nélkülözhetetlenné teszik a közbiztonsági erők munkáját az egész közösség javának a szolgálatában, amelyek megfelelő eszközökkel rendelkeznek ahhoz, hogy megakadályozzák és megállítsák azokat, akik bűncselekményekre és jogsértésekre adják magukat. Ferenc pápa szerint méltán lehetnek büszkék arra, hogy a közjó szolgálatában élnek és cselekednek, miközben alázatosak maradnak, mert ez lehetővé teszi számukra annak a felismerését, hogy segítségre, áldásra, megváltásra szorulnak és hogy szívüket nyitva tartsák Isten kegyelme előtt.
A Szentatya végül megjegyezte, hogy sokszor gondol rájuk hálával és imádkozik értük és családjaikért. Amikor pedig majd vasárnaponként a titkárai meglátogatják őket, hogy csokoládét vagy valami hasonlót vigyenek nekik, fogadják ezt a jelképes cselekedetet úgy, mint közelségének a kifejező gesztusát. Mindent megköszönt nekik ismét, majd a Szűzanya oltalmába és Szent Mihály arkangyal védelmébe ajánlva őket, szívből adta rájuk áldását.
Az olasz Állami Rendőrség struktúrájához tartoznak, a Szentszék hatóságaival egyetértésben
A „Vatikáni” Közbiztonsági Felügyelőség az olasz Állami Rendőrség olyan struktúrája, amely a római pápa védelmével foglalkozik az olaszországi területen tett látogatásai során, valamint a Szent Péter tér felügyeletével, a Szentszék hatóságaival egyetértésben. A „Vatikáni” Közbiztonsági Felügyelőségnek körülbelül 150 beosztottja és mivel hivatalosan nincs területi illetékessége, a Közbiztonsági Minisztérium közvetlen irányítása alá tartozik.