A pápa a francia szemináriumi rektorokhoz: benső szabadságra, harmóniára, misszióra neveljetek!
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Hiteles, tanúságtevő oktatók kellenek
Ti vagytok a megnyugtató jelenlét, az iránytű a szívetekre bízott fiatalok számára, mégpedig az idős Illés próféta lelkületével, aki a rábízott Sámuelnek mondja: „Ha hív, válaszolj: Szólj, Uram, hallja a te szolgád!” (1 Sám 3,9) – kezdte beszédét a pápa, majd Szent VI. Pál pápát idézte, aki szerint „a kortárs ember szívesebben hallgat tanúkra, mint tanárokra, vagy ha mégis, akkor azért, mert ők egyúttal tanúk is”. Ez érvényes a szemináriumi oktatókra is, kiknek hiteles és következetes tanúságtételük egy olyan nevelői közösségben zajlik, amelynek tagjai a szemináriumban a püspök, a papok és szerzetesek, a tanárok és a személyzet. Ez a közösség azonban kiterjed a plébániákra, mozgalmakra, családokra is. A közösségformálás tehát egységes, az ember minden dimenzióját érinti, és misszióra irányul.
Ne féljenek a változatosságtól, hanem tekintsék azt inkább ajándéknak!
Ennek érdekében először is a szeminaristák emberi kapcsolatainak minőségére és hiteleségére ügyeljenek, egy kölcsönös bizalom jegyében, hogy a jelöltek valóban önmaguk lehessenek, hitelesek a másokkal való kapcsolatukban, együttműködőek saját formációjukban. A pápa szerint korjelenség, hogy a belépő jelöltek korban, képzettségben, gyökereikben erősen különböznek egymástól, miután az egyház különféle lelkiségi mozgalmaiban észlelték a hivatásukat. Ez a sokszínű közösség emberi, lelki, szellemi és lelkipásztori képzést igényel, mely nagy és nehéz feladat és konkrét, személyes odafigyelést vár el. Ne féljenek ettől a változatosságtól, hanem tekintsék azt inkább ajándéknak – kérte a pápa. A mások elfogadására irányuló nevelés a jövő garanciáját adja egy testvéri és a lényegesben egyező papság számára.
Neveljenek a Mesterbe „beleszerető” misszionárius tanítványokat
A szeminárium célja világos: neveljen a Mesterbe „beleszerető” misszionárius tanítványokat, akik nyájszagúak, emberek közt élnek, szolgálják őket, és elviszik nekik Isten irgalmát. Ennek vannak elengedhetetlen feltételei, de a szemináriumnak azonban nem szabad klónokat képezni, akik egyformán gondolkodnak, egyazon ízléssel. A szentség kegyelme mindenben gyökerezik, ami gazdagítja minden ember egyedi személyiségét, amelyet tisztelni kell, hogy különféle ízű gyümölcsöket teremjen, mert Isten népének sokfélesége van szüksége.
A jelöltben valódi belső szabadság alakuljon ki
A továbbiakban a Szentatya a figyelmet érintő szempontok közül hármat emelt ki. Először is azt kérte, hogy a jelöltben valódi belső szabadság alakuljon ki. Ne féljenek ettől a szabadságtól! A papi élet kihívásai megkövetelik, hogy a hit fényében és szeretettől indíttatva tudjanak saját fejükkel dönteni, olykor ár ellen úszva és kockázatot is vállalva. Növekedjenek a gondolat, a szív és a kéz hármasságának összehangolásában!
Kiegyensúlyozott emberiességet formáljanak a jelöltben
A második szempont a kiegyensúlyozott emberiesség formálása a jelöltben, aki legyen kész a gyengédségre, közelségre és együttérzésre, Isten e három tulajdonságára. Aki erre nem képes, az nem való szeminaristának - jelentette ki a pápa. Ne túlozzák el annak a veszélyét, ha valaki túl gyenge és merev személyiség, vagy ha érzelmi zavarok jelentkeznek. Tökéletes ember nem létezik, az Egyház maga is törékeny tagokból és bűnösökből áll, akik mindig reménykedhetnek az előrehaladásukban. Ezért a megkülönböztetésnek is körültekintőnek és türelmesnek kell lennie. Ne féljenek a rektorok a szeminaristáik gyengeségeitől és korlátaitól! Ne ítéljék meg őket túl gyorsan, hanem tudják elkísérni őket, ami valójában a türelem mártíromsága!
A papi hivatás egyértelműen missziós irányultságú
A harmadik pont a papi hivatás egyértelmű missziós irányultsága, hiszen a pap a misszióért van. Aki „plébános úrként” viselkedik, az nem való misszióra. A személyes önmegvalósítás soha nem lehet öncélú, hiszen a pap Isten népe számára létezik, hogy megismertesse és megszerettesse velük Krisztust. Kiindulópont mindig a Jézus iránti egyre mélyebb és szenvedélyesebb szeretet, együtt a belső élet komoly alakításával és Isten Igéjének tanulmányozásával. Csak Jézus tudja eltölteni papjait igazi örömmel. Ügyeljenek a pénz kísértésére, mert a gonosz a zseben keresztül lép be! Végül a pápa megköszönte az egyháznak nyújtott szolgálatukat, majd állhatatosságra és reményre bátorította őket a Szűzanya pártfogása alatt a Lélek vezetésével.