Keresés

Ferenc pápa a CircAfrica (Afrikai cirkusz) előadóival Ferenc pápa a CircAfrica (Afrikai cirkusz) előadóival  (Vatican Media)

Ferenc pápa felhívásai: „Védelmezzük az életet minden szakaszában”

A pápa szerdán az általános kihallgatáson újabb felhívást intézett a háborúban álló országokhoz, valamint azért, hogy „ne feledkezzünk meg” az erőszak által sújtott területekről, és továbbra is imádkozzunk a békéért. A pápa emlékeztetett II. János Pál kérésére, hogy „védjük az életet fejlődésének minden szakaszában: a fogantatástól a természetes halálig”. A VI. Pál teremben a CircAfrica (Afrikai cirkusz) tartott rövid bemutatót zenével, tánccal, akrobatikus számokkal és két műelefánttal.

Salvatore Cernuzio / Somogyi Viktória – Vatikán

A CircAfrica műelefántokkal kiegészített lelkes előadása a VI. Pál teremben mosolyt csalt Ferenc pápa arcára a fájdalom után, amelyet a világ különböző részeit sújtó, folyamatos konfliktusok miatt érez. „Ne felejtsünk el imádkozni a békéért” – hangsúlyozta a pápa január 8-án az általános audiencia végén, miután katekézisét teljes egészében a több százezer gyermek kizsákmányolásának, bántalmazásának és kényszermunkára fogásának szentelte. „Ne felejtsünk el imádkozni a békéért. Ne feledkezzünk meg a meggyötört Ukrajnáról. Ne feledkezzünk meg Názáretről, Izraelről. Ne feledkezzünk meg az összes háborúban álló országról” – buzdított a Szentatya.

Ferenc pápa üdvözli a jelenlevőket a szerdai audiencián
Ferenc pápa üdvözli a jelenlevőket a szerdai audiencián

Imádkozzunk a békéért

„Kérjük a békét” – tette hozzá a pápa. Határozott kérése, hogy ne táplálják a feszültséget és az aggodalmat, amely áthatja a béke keresésének folyamatát. A kockázat – ahogy a pápa már sokszor említette – az, hogy a Kelet-Európában, a Közel-Keleten, Afrikában és Délkelet-Ázsiában zajló tragédiák feledésbe merülnek. Vagy ami még rosszabb, hogy a halálesetekről és a pusztulásról szóló hírek megszokássá, napi rutinná, következésképpen közömbösségé válnak. „Kérjük a békét. És ne felejtsük el, hogy a háború mindig, mindig vereség. Az Úr áldjon meg mindenkit” – mondta a pápa. 

Szent II. János Pál felhívása

Ferenc pápa 2025 első általános audienciáján felhívásában II. János Pál gondolatát kölcsönözte: „Építsük a szeretet és az élet civilizációját”. Ezt a lengyel zarándokok köszöntésekor mondta, és arra buzdította őket, hogy „kiemelt feladatként kezeljék” továbbra is ezt a buzdítást honfitársuktól, a pápától. „Védelmezzétek szeretettel az életet fejlődésének minden szakaszában: a fogantatástól a természetes halálig. Bölcsességben és kegyelemben neveljétek gyermekeiteket!” – kérte a Szentatya.

A pápa a hívek körében a szerdai általános kihallgatáson
A pápa a hívek körében a szerdai általános kihallgatáson

A CircAfrica művészeinek előadása

Az olasz hívek köszöntése előtt a műsorvezető bejelentette a CircAfrica bemutatóját. Jelenleg Rómában turnézik a társulat, amely Etiópia, Tanzánia, Tunézia, Marokkó, Kenya, Egyiptom, Szenegál, Dél-Afrika és sok más nemzet művészeit tömöríti, akik ezen országok cirkuszi iskoláiban tanultak. Közel hatvan táncos, zsonglőr, bohóc, akrobata, sőt két műelefánt, modern technológiákkal működtetett nagy mechanikus „báb” lépett be látványosan a VI. Pál terem színpadára. Híres dallamok kíséretében a cirkuszi társulat ízelítőt adott a pápának műsorából, ami igazi tisztelgés az afrikai előadóművészet minden formája előtt. Ferenc pápát szórakoztatta az előadás, különösen az akrobatikus mutatványok tetszettek neki. Majd miután az elefántot is megsimogatta, háláját fejezte ki az előadóknak, akik jókedvre derítik az embereket.

„Nagyon köszönöm azoknak a nőknek és férfiaknak, akik megnevettettek minket a cirkusszal. A cirkusz megnevettet minket, mint a gyerekeket. A cirkuszosoknak ez a küldetése, még itt is: megnevettetni és jó dolgokat tenni. Nagyon köszönöm mindenkinek!” – mondta a pápa.

Ferenc pápa az Afrikai Cirkusz műelefántjával
Ferenc pápa az Afrikai Cirkusz műelefántjával

Végül köszöntötte Mauro Gambetti bíborost, a vatikáni bazilika főpapját és vatikáni helynökét pappá szentelésének 25. évfordulója alkalmából.

09 január 2025, 15:51