Ferenc pápa az ázsiai fiataloknak: tartsatok ki a hitben, építsétek a békét!
Deborah Castellano Lubov / Gedő Ágnes - Vatikán
„Hidakat építeni Ázsián és Óceánián keresztül” – ezt a címet viselte a találkozó, amelyhez Ferenc pápa a Vatikánból csatlakozott internetes élő összeköttetésben. „Maradjatok mindig hűek meggyőződéseitekhez (...), és akkor is, ha kísértést éreztek, hogy langyos hitet éljetek, mert a többiek piszkálnak benneteket, maradjatok hűek identitásotokhoz és legyetek erősek, mint a vértanú keresztények, akiket üldöztek” – mondta a pápa a fiataloknak, akik a Fülöp-szigetekről, Ausztráliából, Tajvanról, Dél-Koreából, Japánból és Indonéziából vettek részt az online párbeszédben.
Hídépítő kezdeményezések
A chicagói Loyola Egyetem indította el a hídépítő kezdeményezéseket (Building Bridges Initiative) Ferenc pápa szinodalitásra hívó szava nyomán. Az első találkozót 2022 februárjában tartották Észak és Dél között, a másodikat Afrikában, a Szahara alatti országok számára. Ezúttal Ázsia és Óceánia volt a célterület, és most Ferenc pápa is bekapcsolódott a találkozóba, annál is inkább, mert olyan országok egyetemistái is képviseltették magukat, mint Szingapúr, Kelet-Timor és Pápua Új-Guinea, ahova a Szentatya szeptemberben készül apostoli látogatásra.
A sebezhetőségünkben kérjünk segítséget másoktól
Ferenc pápa spanyolul üdvözölte a fiatalokat, akik bemutatkoztak neki és elmondták gondolataikat, melyekre ő tanácsokkal, aggodalommal és javaslatokkal válaszolt. Az első csoport egyetemistának a társadalmi hovatartozás értelméről beszélt, hogy az miként növeli az önbizalmunkat és emberi méltóságunkat. Ezek a tényezők megmentenek minket sebezhetőségünkben, és ma a fiatalok nagyon sebezhetők, ezért segítséget kell kérniük. Aztán a Szentatya a mentális egészségről szólt, a diszkriminációról, a megbélyegzésről és az identitásról. Arra buzdította a fiatalokat, hogy tegyenek tanúságot, működjenek együtt egymással és maradjanak egységesek. A megbélyegzés aláássa a személyek méltóságát. A nőket olykor másodosztályú állampolgároknak tekintik, ez azonban nem felel meg az igazságnak. „A nők nagyságát soha nem szabad elfelejteni. A nők jobbak a férfiaknál a megérzésekben és a közösségépítésben” – mondta a pápa.
Senkit nem szabad kizárni, közelséget és szeretetet kell adni másoknak. A Fülöp-szigeteket nagy arányban sújtó HIV-betegségre reagálva, amelyet az egyik diák vetett föl, a pápa leszögezte: mindenkinek biztosítani kell az egészségügyi ellátást. A hatékony neveléshez a szívünket, az elménket és a kezünket kell nevelni és koordinálni – emlékeztetett.
Hittel és imával a kortársak között
A pápa elismerte, milyen nehéz a fiatal keresztényeknek részt venni a társadalomban. Arra bátorította őket, hogy kapaszkodjanak a hitükbe és szívüket kössék az imához. Ez segíteni fog akkor is, ha kinevetik vagy megkérdőjelezik őket a hitük miatt. „Tartsatok ki szilárdan meggyőződéseitek mellett, és óvakodjatok az elszigetelődéstől, ami rossz szokásokhoz és problémákhoz vezethet!” – tanácsolta nekik a Szentatya. A hitre kell nevelni, hiteles és igazi kereszténynek lenni. A keresztényeket kezdettől fogva üldözték, tehát ez nem új jelenség. Bár meglehet a kísértés, hogy felhígított és langyos kereszténységet éljünk, nem szabad engednünk neki. Szilárdnak kell maradnunk és ebben az értelemben vállalni a mártír-sorsot.
Az ideológia betegsége
Végezetül a pápa a múlt tragédiáiról szólva elmondta, hogy ezeket jobban kellene tudatosítani ahhoz, hogy tanuljunk belőle a jövőre nézve és a békéért dolgozzunk. Az ideológia egy betegség – jelentette ki, majd mindenkit arra kért, hogy építse a harmóniát és támogassa a párbeszédet más kultúrákkal. Mondjunk nemet a háborúra! Egy elkeseredett és reménytelen világban az értékeinkre kell alapoznunk és a békére törekedni. Ferenc pápa arra kérte az online találkozó ázsiai egyetemistáit, hogy ezen dolgozzanak, majd megköszönte részvételüket, gondolataikat, amellyel segítettek neki jobban megérteni őket, tekintve, hogy most készül hozzájuk utazni. A Szentatya áldásával búcsúzott az ázsiai és óceániai térség egyetemistáitól.
Személyes szinten legyünk kedvesek és gondoskodók
A kezdeményezésben számos vatikáni hivatal közreműködött, egyebek mellett a Szinódus Főtitkársága, a Kommunikációs Dikasztérium, a Világiak, Család és Élet Dikasztériuma, a Nevelés és Kultúra Dikasztérium, valamint az Evangelizálási Dikasztérium egyik szekciója. Mielőtt Ferenc pápa bekapcsolódott volna a párbeszédbe, felszólalt a Pápai Latin-Amerika Bizottság titkára, videóüzenetek formájában Farrell bíboros, majd a Püspöki Szinódus altitkára is. Farrell bíboros arra buzdította a fiatalokat, hogy kövessék mindig Jézus példáját a hídépítésben. Ne feledjék azt sem, hogy mialatt ők az egyetemi hallgatók kiváltságos életét élik, van egy olyan világ, amelyet a gyűlölet, a háború és a szenvedés sújt. Ezért gyakorolják a kedvességet, a gondoskodást és a megértést mindenekelőtt személyes szinten, különben nem várhatjuk el, hogy a magasabb szinten lévők ugyanazt tegyék.