Önértékelés – Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 21. vasárnapra
Egy fiatalember a vasútállomáson várta a kedvesét, mellette egy idősebb férfi állt. Megérkezett a vonat, az idősebb férfi felesége érkezett hamarabb és szorosan átölelték egymást.
– De hiányoztál! – mondta a férj.
– Nekem is olyan hosszú volt ez a két nap nélküled! – válaszolta a feleség.
A fiatalember csodálkozva kérdezte:
– Mióta házasok?
– Harminc éve.
A fiatal felsóhajtott: – Remélem, a mi kapcsolatunk is egyszer ilyen lesz. Az idős férfi elmosolyodott: – Ezt ne remélje, fiatalember! Döntse el!
A szeretet nem csupán érzés, hanem naponta meghozott döntés. Maga Isten erre a legfőbb „bizonyíték”, hiszen Ő döntött az ember mellett, örökre és akkor is szereti az embert, amikor az nem figyel rá és eltávolodik tőle.
Ez minden önértékelés alapja: értékes vagyok, mert Isten szeret.
Jézus erre az alapra vezeti rá tanítványait, amikor felteszi nekik a kérdést:
– Kinek tartanak engem az emberek?
– És ti kinek tartotok engem?
Ahhoz, hogy hitem élővé váljon, életbevágóan lényeges e két kérdés megválaszolása.
Érdekes megfigyelni azt is, hogy Jézus két részre bontja ezt a legfontosabb kérdést: először azt, hogy kinek tartják Őt az emberek, és csak ezután azt, hogy kinek tartják Őt a tanítványok.
A lényeget a tanítványoktól kérdezi csupán, akik már elkezdték a Krisztus-követés útját. Isten ugyanis menet közben tárja fel, nyilatkoztatja ki magát. Ha nem indulok el hívására, nem hallom meg a válaszokat sem, mert Ő mindig tovább hív. A fejlődés útja felfelé ívelő mozgás, sohasem egy helyben topogás!
Az emberek ugyanis különféleképpen vélekednek Jézusról: vannak, akik Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának tartják. Úgy vélik, ezek lelke öltött Jézusban újra testet.
Ma is sokan sokfélét tartanak Jézusról – vallásos zseninek, nagy Mesternek vagy Prófétának, korszakalkotó egyéniségnek és igaz embernek tartják. Ez mind igaz is, de nem ez a lényeg, ezért kérdez Jézus tovább: TI kinek tartotok engem?
Erre a lényeges kérdésre már a tanítványoknak kell válaszolniuk. Erre a lényeges kérdésre, Jézus mai tanítványainak is válaszolniuk kell: ti, akik kereszténynek nevezitek magatokat, kinek tartotok engem? Ki vagyok én számotokra?
Az értelemmel elsajátított dolgok – parancsok, szentírási részek, hitünk igazságai – önmagukban nem elégségesek ahhoz, hogy mélyen hívő emberré váljak! Tudhatom kívülről hitünk igazságait – persze ezek is szükségesek – és érthetek sok mindent azokból, de amíg nincs bennem hit-élet, addig hit-eles sem tudok lenni! Isten nélkül „tanulmányozni” Istent, Istenről tanulni a Vele való kapcsolat nélkül tudathasadást szül.
Jézus arra hív, hogy Isten tükrében nézzek magamra, mert csak ott derül ki igazán, ki vagyok valójában.
Pintér Béla ezt így énekli meg: “A lelkem mélyén legbelül Isten alakú az űr.”
Az ember sok mindenre építheti az önértékelését: anyagi javakra, a sikereire, vagy pedig arra, hogy mások mit gondolnak róla. Ezek azonban mind bizonytalan alapok, hiszen elég egy betegség, egy kudarc vagy egy csalódás, és összeomlanak.
Van azonban egy alap, amely nem változik: Értékes vagyok, mert Isten szeret. Nem azért szeret, mert értékes vagyok, hanem azért vagyok értékes, mert Ő szeret.
Ez az igazi önazonosság alapja.
A kérdés már csak az: Én mire építem az önértékelésemet? Az emberek véleményére? A sikereimre? A birtokaimra? Vagy arra a biztos igazságra, hogy Isten öröktől fogva igent mondott rám?
