Megfelelési kényszer: Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 12. vasárnapra

Egyszer a király sétára indult kertjében. Nyomasztó látvány tárult eléje: hervadó virágok, fonnyadó bokrok, kiszáradt, korhadt fák.

A tölgyhöz fordult és az megszólalt: - elszáradtam, mert nem tudok olyan magasra nőni, mint a fenyő.

Ekkor a fenyőre nézett, az pedig így panaszkodott: - korhadok, mert soha nem fogok szőlőt teremni, mint a szőlővessző.

A szőlőhöz lépett, s az is elkezdte magyarázni: - megfonnyadtam, mert sohasem tudnék úgy virágba borulni, mint a rózsabokor.

Egyetlen egy élettel teljes, viruló, virágzó növényt talált a kertben, az árvácskát.

Az árvácska ezt mondta: - arra gondoltam, hogy amikor elültettél, árvácskát akartál. Ha tölgyet akartál volna, tölgyet ültettél volna. Ha szőlőt, akkor szőlőtőkét. Ha rózsát, akkor rózsabokrot. Azt gondoltam, mivel úgysem lehetek más, mint ami vagyok, hát azzá leszek legjobb tudásom szerint.

A legtöbb ember boldogtalanságának az az oka, hogy nem a saját életét éli. Nem az Isten akaratát keresi, hanem az emberek elvárásának akar megfelelni, mert fél az emberektől és ezért nem él tudatos életet.

A tudatos élet az, hogy folyamatosan arra figyelek, kutatom és fürkészem, amit az Isten akar tőlem. Hallgatom Szavát a Csendben, olvasom Őt az Írásokban, figyelem az Élet jeleiben. Ha erre elég időt szánok, megtalálom a boldogságot, amely nem kint van, hanem bennem.

Bár üldözést szenvedett Jeremiás próféta is, mégis kitartott Isten szolgálata mellett. Isten megtartó erejének tudatában élt, ezért kitartott Isten mellett. Isten nem akadályozta meg azt, hogy üldözzék Jeremiást azok, akiknek nem tetszett életstílusa, de nem hagyta el őt. Isten sosem ígéri azt, hogy elveszi a nehézségeket, de azt igen, hogy átsegít rajtuk.

Az évközi tizenkettedik vasárnap első olvasmányában végigkövethető a próféta magatartása: Istenre figyel, Feléje fordul, Őhozzá fohászkodik. Teljesen emberi módon Isten bosszúját kéri. Még nem érti, hogy Isten nem a bosszúállás Istene, de majd eljut oda is, hogy megértse: nem az ő dolga az ítélet!

Ez számomra is feladat, amit az újszövetségi részben megfogalmaz az evangélista: ne féljek az emberektől. Folyamatosan Istenre figyeljek! Ne tévesszem el Őt szem előtt és akkor a gonosz szándékú emberek mondhatnak bármit, nincs hatalmuk felettem, mert Isten útját választottam, Ő pedig átsegít a legnagyobb nehézségeken is.

A tudatos életre való meghívásnak része aztán az is, hogy ne csak ne féljek, hanem bízzak is. A félelem az élet része, sokszor megjelenik bennem. Egy egészséges félelem szükséges azért, hogy el ne bízzam magam, azonban különbség van aközött, hogy elbízom magam vagy Istenre bízom magam.

Az evangéliumi szakasz második része erre hív meg: ne féljek, bízzak. Értékesebb vagyok a verebeknél. A Teremtés koronája vagyok és mégis félek?

Ezt támasztja alá a következő, kedves kis történet is: egy órásműhelyben a polcra tettek egy éppen elkészült kis órát. Ott állt két idősebb óra között, amelyek buzgón ketyegték másodperceiket.

- Most tehát rajtad a sor – mondta az egyik a kettő közül. – Sajnállak! Most ugyan vidám vagy, de várj csak, majd, ha egy évben több mint 31 milliószor ketyegsz, akkor erőd végén leszel.

- Micsoda, 31 milliószor ketyegni! – kiáltotta ijedten az újonnan jött. - Arra sosem volnék képes! – és kétségbeesésében azonnal meg is állt.

Ekkor beleszólt a beszélgetésbe a másik óra: - Te buta jószág, minek hallgatsz ilyen szóbeszédre? Nincs semmi baj. Egyszerre mindig csak egyet kell ketyegned. Próbáld meg újra, ugye, ez nem is nehéz? Most még egyet, ezt is ugyanolyan könnyen, és most csak így mindig tovább.

- Ó, hát ez egyenként nem is nehéz! Akkor újra kezdem! – kiáltott megkönnyebbülve az új óra. Összeszedte magát, és bátran ketyegett tovább, egyszerre mindig csak egyet. Nem számolta sem a napokat, sem a hónapokat, de az év végére 31 milliót ketyegett, és szinte észre sem vette.

Mindig a következő lépés a fontos. Egyszerre mindig csak egyet lépni. Felgyorsult az életritmus és minden azt sugallja körülöttem: gyorsabban, nehogy lemaradjak. S ilyenkor kettőt lépek vagy hármat is – egyszerre! Nem csoda, hogy lefáradok!

Segíts, Urunk, hogy félelmünkön felülemelkedjünk, jelenléted bátorítást nyújtson, és másokban is feloldjuk a szorongás érzését, ahogy az ének is bátorít: „Ne félj, ne aggódj, / Ne sírj, ne bánkódj, / Ha tiéd Isten, / tiéd már minden".