Többlet: Sajgó Balázs atya elmélkedése Húsvét 6. vasárnapjára

Egy asszony a hegyekben vándorolt és az egyik folyóban talált egy különösen értékes követ. Másnap találkozott egy másik vándorral, aki éhes volt, így hát az asszony kinyitotta a csomagját és megosztotta ennivalóját a vándorral. Az éhes utas meglátta a drágakövet az asszonynál és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás nélkül neki adta a követ. A vándor örvendezve jó szerencséjén továbbállt, hiszen tudta, a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében nem kell többé szükséget szenvednie. Ám néhány nappal később a vándor visszatért az asszonyhoz és visszaadta neki a követ. – Gondolkoztam… – szólalt meg. – Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb. Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett téged arra, hogy nekem add azt az értékes követ.

Az elmúlt vasárnap evangéliumi részében Fülöp apostol kéri Jézust, hogy mutassa meg nekik az Atyát és az elég lesz. Fülöp érzi Jézusban azt a TÖBBET, amelynél senki sem képes adni többet. Ezért nem is szükséges a több, ha tudatában vagyok annak a többletnek, amely bennem is ott él.

Jézus úgy él, hogy aki ránéz, meglátja az Atyát is – ha tényleg a többletre vágyik – és akkor többet is lát. Aki a Szentlélekkel és a Szentlélekben él, valamelyest megláttatja életével és életében az Atyát. Nem fizikai ez a megláttatás, hanem olyasvalami, ami nem tart meg semmit magának, mindent az Istenért tesz, csakhogy az Ő dicsőségét szolgálja.

Azt hiszem, azért mondja Jézus, hogy „ha szerettek megtartjátok parancsaimat”, mert aki közel érzi az Istent és nemcsak felfelé néz és ott keresi, hanem itt lent is, az már nem tud nem szeretni! Aki egy kicsit is megtapasztalta, ráérzett Isten szeretetére, annak már könnyebb az isteni parancsok megtartása.

Amíg csak a fejemmel keresek – ez a „fejben élés” – , addig számomra Isten csak fent van. S akkor vétkezhetek, mert a vallásgyakorlás számomra csak kötelesség és nem elkötelezettség. Addig a gyónás csak szokás évente egyszer-kétszer és a szentáldozás is – mert jól el tudok élni igazi istentudat nélkül.

Szőcs E. László SJ ezzel kapcsolatban így fogalmazott egyszer: „Valahogy mindig is sejtettem, hogy kell lennie az emberben szavak nélküli, csendes istentudatnak. Néha megadatik az a kegyelmi pillanat, hogy erre hirtelenül és váratlanul ráeszmélünk.” (A SZÍV 2024/VII-VIII. Kerek a világ, Jezsuita Kiadó).

Ha igazán jól akarunk fogalmazni, akkor Isten nem Ő, hanem Te, Aki az én kis énemmel is egységet akar, be akar olvasztani isteni életébe, hogy igazi egyénné váljak – s ne maradjak meg a személy és a szerepek szintjén. Jézus a Miatyánkot úgy tanítja, hogy tegezzük az Atyát. Micsoda kegyelem! S hogy erre az egységre valamelyest ráérezzek, nemcsak egykori és akkori tanítványainak, hanem a maiaknak is mély üzenetet hagy hátra: „Nem hagylak árván titeket: visszajövök hozzátok” (Jn 14, 18)

Jézus emberként élt egy bizonyos földrészen, bizonyos időben. S mivel ember is, ezért Neki is vissza kell mennie az Atyához, de kettőjük SZERETETE, a Vigasztaló Szentlélek fog eljönni és így mindenki megismerheti a szentháromságos egy Istent! Nem hagy árván.

Az evangéliumi részben itt az orphanus szót találjuk, ami nemcsak azt jelenti, hogy egy gyermek maradhat árván, hanem azt is, hogy egy tanítvány, ha elveszti tanítóját. Platón használja ezt a szót, amikor Szókratész halála után úgy érzik magukat, mint az árvák. Nem tudnak mihez kezdeni.

Krisztus tanítványai azonban Húsvét után megtapasztalják, hogy Jézus él! Nem maradtak árván és én sem leszek az, ha befogadom Őt Szentlelke által.

A Szentlélek jobban megérteti a dolgokat, ha időt adok Neki és Ővele, Őbenne imádkozom. Ha időt töltök a csendben, akkor fokozatosan fény derül a dolgokra, amelyeket már régen tudok, mert bennem vannak, csak fel kell jönniük. Az élet egy ilyen felderítő út, s ezt bevállalni merészség, bátorság szükségeltetik, de Istennel minden lehetséges!

Jézus soha nem állítja, hogy egyenlő az Atyával, hanem hogy egy az Atyával. Egységben van Vele. Ennél többet nincs mit mondani, hiszen Jézus sem magyarázkodik Fülöpnek, hanem csak kijelenti: Én az Atyában vagyok és az Atya énbennem van! Mindezek fényében érthetem meg, érthetem jól Jézus szavait: „ha szerettek engem, megtartjátok tanításomat. S akkor küldöm a másik Vigasztalót, a Szentlelket, aki megtanít titeket mindenre” (Jn 14,15-17).

Ha a Szentlelket befogadom, a másik Vigasztalót, akkor az Atyához megyek és Őbenne lakom. Nemcsak odaát, amikor hazamegyek Hozzá, hanem itt lent is – és bent is!

Nem vagyok árva! Tudatosítsam, hogy tegezőben vagyok az Istennel. Egészen közel van. Engedjem, hogy növekedjen Vele való egységem – s akkor oszlanak a kétségek!