Belépett hozzá: Isten alázata az Angyali Üdvözlet – Vértesaljai László elmélkedése
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Abban a názáreti apró házban testesült meg az Ige. Lorétói káplán vagyok, Marche és Abruzzo térségének magyar lelkipásztora, ezért gyakran térdelek a lorétói bazilika Casa Santa kápolnájában, az egykori názáreti házban, ahol a világ megváltásának nyitó eseménye megtörtént. Az oltár fölötti felirat olvasata mindig ugyanazt a gyönyörűséges mély megrendülést váltja ki bennem: „Hic Verbum incarnatum est – Itt testesült meg az Ige”.
Csak a szememmel simogatom az ősi köveket és téglákat, melyből összerótták egykor a házat. Tudom, hogy annak héber, görög és latin karcolatai az első századok keresztényeinek hitvallását őrzik és a pórusokban megtapadt pollének pedig az egykori Galilea flóra-térképét adják.
Ha valahol lehet tiszta szívvel Úrangyalát imádkozni – bizony mondom Nektek – itt test és lélek együtt zengi az Angyalszót és a mirjámos Igent.
Ide lépett be az angyal és került Máriával egy szintre. Itt megállok és nagy levegőt veszek, mert a Megközelíthetetlen, aki „elérhetetlen fényben rejtezik”, a Kimondhatatlan, kinek „szavára mindenek lettek”, most a küldötte révén valójában Ő Maga lép abba a tenyérnyi házba és áll együtt az Isten és Ember. Ilyen constellatio, kegyelmi együttállás utoljára az Éden-Kertben történt, a hajnali lágy szellőben.
A Teremtés óta eltelt idő ezt a pillanatot áhította és a Teremtés alkotta valamennyi földdarab erről álmodott, hogy a hátát tartsa a Belépőnek, mert „áldott, aki az Úr nevében jő”. A Názáreti Házból való Jézus éppen jeruzsálemi bevonulásakor az egész Szent Városra kiterjeszti az Első Üdvözlet kegyelmét, puha ruhadarabok terülnek szőnyegként lába elé, s zöldellő faágak idézik a Paradicsomot. A mostani Virágvasárnap ne felejtsük el a mély-olvasatot: a jeruzsálemi bevonulást megelőzte a názáreti introitus!
Az Örök Isten, aki mindenek előtt létezik, belép először is az időbe és alázattal odaméri magát „hat hónappal” az Erzsébetben történtek után. Az Incarnatio temporalitas és ubicatio, magyarul: a Megtestesüléssel az emberré lett Isten az időbeliség és térbeliség dimenzióját ölti magára. Időbe szorul az Alpha és Ómega! Elindul, kezdetét veszi Jézus órája, melyből csak időnként szól ki: „Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok” (Jn 8,58), utalva eredetére, vagyis teremtetlenségére. Valójában az egész kinyilatkoztatása nem is más, mint végtelenségének beleoldása a véges földi és emberi valóságunkba, másfelől pedig ennek az esendő emberinek a felemelése a transzcendens istenibe.
Mindehhez Mária a Kapu. Isten nem vette be erővel a földet, nem foglalta el, hanem megállt a kapunál és kopogtatott. Így lépett be. És ez az Isten felülmúlhatatlan alázata. S hogy ez a kapu éppen egy lányka, Názáret Máriája, az megint Isten stílusa, mely ideológiától mentesen, szabadon jár el, mintegy előre jelezve az ő opcióját, mely a férfi-nő rendjében a partneri kapcsolatban első helyre teszi az asszonyt és mintegy ennek a döntésnek a meghosszabbításaként saját teste, az Egyház is asszony: Anya!
Egy szinten tehát a két arc: Gábrielé és Máriáé. A találkozás tekintet-váltás, re-spectus, ahogy a Szűz a Magnificat-ban énekli: „Quia respexit humilitatem ancillae suae: ecce enim ex hoc beatam me dicent omnes generationes”, Mert tekintetre méltatta alázatos szolgáló leányát. Íme, ezentúl boldognak hirdet minden nemzedék (Lk 1,48).
Názáret hallatlan csodája Isten kiszolgáltatottsága: Akarod-e Te, kicsi Mirjam, hogy beléphessek a szívedbe? – hangzik a Szentháromság-Isten kérdése, mire érkezik Mária válasza, az egész emberiség nevében: Igen, legyen nekem a te Igéd szerint!
Ez a lényegi kérdés 33 évvel később megismétlődik. Akarjátok-e őt…? – s Pilátus Jézusra mutat, mire elutasító válasz érkezik. Ám tudjuk, hogy a Fiával együtt felment a húsvéti ünnepekre az Anyja is, ott van tehát Mária a kiabáló tömegben és a Fia órája az ő órája is, ezért legalább ő, legalább egyvalaki, de egyvalaki ismét, biztosan igent mondott. Egy „vérfolyásos”, hétfájdalmú Anya, akinek csendes igenje három nappal később fölzúgott az egész földkerekségen, igen mert Isten úgy szerette ezt a világot, benne azt a názáreti Lányt, hogy ők ketten együtt adták oda édes gyermeküket a világnak. Hisszük, hogy a világ ma is ebből él.
