Parolin bíboros a brüsszeli székesegyház 800. évfordulóján: A béke mások elismeréséből fakad
Tiziana Campisi / Somogyi Viktória – Vatikán
„Őszentsége Leó pápa szívélyes üdvözletét és lelki közelségét közvetítem nektek, aki ez alkalommal különleges módon kívánta kifejezni szeretetközösségét ezzel a helyi egyházzal és ezzel az országgal azáltal, hogy pápai legátussá nevezett ki.” Pietro Parolin bíboros államtitkár ezekkel a szavakkal szólt franciául és angolul a mechelen-brüsszeli egyházhoz, a belga királyi családhoz, az ország püspökeihez és minden hívőhöz január 11-én, vasárnap Brüsszelben, a Szent Mihály és Szent Gudula székesegyház 800. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek nyitómiséjén.
A brüsszeli székesegyház története
A bíboros felidézte az istentiszteleti hely – eredetileg Szent Mihálynak szentelt kápolna, majd román stílusú templom, a XIII. században pedig egy nagy gótikus épület – hosszú történetét. Hangsúlyozta, hogy „az egyház nem egyetlen, elszigetelt cselekedetből vagy egyetlen pillanat alatt megvalósított projektből születik, hanem egy generációkon átívelő hűségből”. A székesegyház 800 éven át „tanúja volt és elkísérte a keresztény életet” a belga fővárosban és a nemzetben „mélyrehatóan különböző időszakokon keresztül” – tette hozzá a bíboros. Kiemelte, hogy „Szent Mihály éberségre és megkülönböztetésre hív minket, míg Szent Gudula arra emlékeztet minket, hogy a hit a mindennapi hűség által növekszik”, ezzel arra hívva az Egyházat, hogy „együtt élje meg az igazságot és a szolgálatot, a szilárdságot és a szelídséget”.
Európa és törékenysége napjainkban
A székesegyházból kiindulva Parolin bíboros először Brüsszel városára szegezte tekintetét – „amely egyike azon helyeknek, ahol Európa megpróbálja újragondolni és felépíteni önmagát: népek, nyelvek és kultúrák kereszteződése, amelyet a párbeszéd és a közvetítés hagyománya jellemez”. Ez arra „emlékeztet minket, hogy Európa a találkozásokból és a különbségek áthidalásának képességéből születik”. Majd az Öreg Kontinensre kiterjesztve tekintetét, a mostani „korszakra” összpontosított, „amelyet a törékenység, a félelmek és a megosztottság jellemez, nemcsak politikai és társadalmi téren, hanem belső és kulturális nehézségek vonatkozásában is, amelyek gyökereiben ássák alá azt”. Ebben a „kontextusban a kereszténység nem kínál technikai megoldásokat”. Inkább „józan, de határozott” módon „javaslatot tesz” „alapvető emberi értékekre, arra törekedve, hogy ne „erőltesse rá magát senkire”, ugyanakkor „megvilágosítsa a lelkiismeretet”. „Egyben emlékeztet arra, hogy a személy méltósága megelőzi a számításokat, hogy az igazságosság a befogadás és nem a szétválasztás által növekszik, hogy a béke mások elismeréséből születik, és nem a félelmek mérlegeléséből”.
Nyissuk ki a kapukat Krisztus előtt
Parolin bíboros szerint a Szent II. János Pál által 1982. november 9-én Santiago de Compostelában megfogalmazott felhívás időszerűbb, mint valaha: „Ha Európa ismét megnyitja kapuit Krisztus előtt, és nem fél megnyitni üdvözítő hatalma előtt államainak határait, gazdasági és politikai rendszereit, a kultúra, a civilizáció és a fejlődés hatalmas területeit, jövőjét nem a bizonytalanság és a félelem fogja uralni, hanem megnyílik egy új életszakasz előtt, mind belső, mind külső szempontból, amely hasznos és döntő az egész világ számára, amelyet mindig fenyegetnek a háború felhői és az atomkatasztrófa lehetséges hurrikánja.” Ez a látásmód Robert Schuman, Konrad Adenauer és Alcide De Gasperi jóvoltából öltött konkrét formát, „akik a kontinenst nem pusztán érdekszövetségként, hanem a megbékélésen, a személy és a közjó elsődlegességén alapuló közösségként tudták elképzelni”, és akik megértették, mennyire szükséges „a történelem törésvonalai után” „nemcsak a struktúrákat, hanem a kölcsönös bizalmat is újjáépíteni”.
Az Egyház nem veszítheti el evangéliumi bátorságát
A jelenlegi európai helyzetben az Egyház „az egyik legmeghatározóbb kihívással néz szembe” – hangsúlyozta Parolin bíboros –, nevezetesen azzal, hogy ne veszítse el „evangéliumi bátorságát”. „Az Egyház meggyengül, amikor megszűnik az ízt adó sónak lenni, a megvilágító fénynek lenni, a növekedést elősegítő kovásznak lenni” – folytatta a bíboros államtitkár. Kifejtette, hogy „az Egyház nem uralja a történelmet, és nem is olvad össze vele; hanem inkább jelenlétével halad át rajta, amely elkísér, megkülönböztet és szolgál” és, ahogy az Atyák tanítják, „az Egyház szent a kapott ajándék miatt, de törékeny is tagjainak korlátai miatt. Ezért nem tökéletességből, hanem kegyelemből; nem önreferencialitásból, hanem szeretetközösségből él.” „Ezen az úton” sosem szűnik meg hallatni Isten Igéjét, amely „egy hang, amely belép az életbe, irányítja azt, és felteszi legmélyebb kérdéseinket anélkül, hogy visszariadna tőlük”. Mivel „a keresztségben elmerültünk Krisztusban, és beépültünk egy nálunk nagyobb valóságba” – magyarázta Parolin bíboros –, „mi vagyunk a kövek, amelyekre az Úrnak szüksége van”. „Az Egyház akkor növekszik, amikor a különbségek a gazdagság forrásává válnak, és amikor a szeretet az a kötelék, amely összetartja”. Szűz Mária arra tanít minket, „hogy a termékenység nem a struktúrák szilárdságából, hanem az Isten cselekvésére való nyitottságból fakad; nem a közvetlen láthatóságból, hanem a türelmes hűségből” – zárta homíliáját Pietro Parolin bíboros államtitkár a brüsszeli székesegyház fennállásának 800. évfordulója alkalmából szervezett ünnepség-sorozat megnyitó szentmiséjén január 11-én vasárnap.
