Boldoggá avatták a vértanú Orosz Péter Pál görög-katolikus papot: Hiteles tanúság!
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Leó pápa megemlékezése: Hűséges maradt Péter utódához
A katekézist követően Leó pápa megemlékezett Orosz Péter Pál vértanú görög-katolikus pap boldoggá-avatásáról: „Ma Bilkén (Ukrajna) boldoggá avatták Orosz Péter Pált, a Munkácsi Egyházmegye papját, akit 1953-ban öltek meg a hit iránti gyűlölet miatt. Amikor a görög katolikus egyházat betiltották, ő hűséges maradt Péter utódához és titokban bátran tovább folytatta szolgálatát, annak tudatában, hogy mit is kockáztat. Kérjük ennek az új boldognak a közbenjárását, hogy bátorságot szerezzen a kedves ukrán népnek a hitben és a reményben való kitartásra a háború tragédiája ellenére is!” – kérte XIV. Leó pápa.
Szombaton a kárpátaljai Huszt járás Bilke községében, ahol az új boldog hamvai nyugszanak, görög-katolikus isteni liturgia keretében Grzegorz Ryś, a lengyel Łódź bíboros-érseke, Leó pápa delegátusa a boldogok sorába iktatta a vértanú Orosz Péter Pál görög-katolikus papot, aki 1917-ben született Magyarország Biri településén és a sztálini diktatúra alatt halt vértanúhalált a kárpátaljai Bilkén 1953. augusztus 27-én.
Az emlékezés mentette meg az emlékét
Csodálatos Isten Igéje, ahogy azt a mostani Liturgia során is halhattuk – kezdte homíliáját Grzegorz Ryś bíboros. Gyönyörű és hatalmas erejű: általa megérthetjük azt az eseményt, amelyen részt veszünk; megérteti velünk a jelet, amelyet boldog Péter atya személyében kapunk; megérteti velünk végre önmagunkat és azokat a kihívásokat, amelyek elé Urunk állít ma bennünket. A mai szentlecke így tanít: „Emlékezzetek elöljáróitokra, akik Isten igéjét hirdették nektek”. Ez egy megrendítő utasítás. Ma egy olyan ember gyűjtött minket össze, akit teljesen el kellett volna felejteni! Azok, akik megölték őt, még az emlékét is meg akarták ölni. Ezért tagadták meg tőle a méltó eltemetést. Azt mondták: „Úgy halt meg, mint egy kutya, úgy is lesz eltemetve, mint egy kutya!”. De mégsem így történt! Péter atya megmaradt az ti emlékezetetekben! Pontosan az őrá való emlékezés tette lehetővé, hogy sok év után a csontjait megtalálják és visszahozzák őt abba a közösségbe, amelynek parókusa volt. Ma itt a Szentatyát, Leó pápát képviselve, kötelességemnek érzem, hogy megköszönjem nektek testvérek, az emlékezeteteket! Köszönöm az emlékezetnek ezt a nagyszerű, csodálatos ajándékát, ami boldog Péter atya személye az egész Egyház számára! Nagyon köszönöm! Az emlékezet az emberi és a keresztény életünkben egyaránt nem csak azért fontos, mert megóv attól, hogy elfelejtsük a régi embereket és az eseményeket. Az emlékezet – ahogy Ferenc pápa gyakran tanította – deuteronomikus jellegű, mert erkölcsi kötelezettségeket hordozó törvénnyé válik számunkra.
Ő élete példájával tanított
Az emlékezet nem csak arról szól, ami egykor megtörtént. Az emlékezet arról is szól, hogyan kell ma élnünk és cselekednünk. A Zsidókhoz írt levél szerzője emlékezésre és követésre buzdít minket. Hogy miként is tegyük azt, arra éppen Péter atya emlékeztet minket a tetteivel és az életszemléletével. Ez azért is fontos, mert Péter atyától egyetlen írásos szöveg sem maradt fenn. Csak néhány mondását, egyes kifejezéseit őrizte meg az emlékezet. Minthogy sem prédikációja, sem katekézise nem maradt fenn, mert ő nem írott szóval tanított; hanem annál fontosabbal, ahogyan élt. Ő élete példájával tanított. A tanúvallomások úgy szólnak róla, mint aki „nagyon jó ember volt!”. Egyik vallomás így hangzik róla: „Megöltek egy embert, aki életében a jón kívül semmi egyebet nem tett!” A „jó cselekedet”, mely Péter atya életét alkotta, két gyümölcsöt hozott: szegénységet és irgalmat, melyek az ő radikális életmódjában eggyé vált, mint orcájának két oldala. Szegény volt, mert adakozott. Adakozott, mert tudta, mit jelent szegénynek lenni. Egyik szemináriumi társa így emlékezik rá: „Soha nem volt pénze...; mindent szétosztott.” Ha új cipőt vagy kabátot adtak neki, azonnal továbbadta a szegényeknek, ő maga pedig továbbra is régi, kopott ruháiban járt. Úgy tartotta, hogy a szegényeknek azt kell odaadni, ami a legjobb, a legújabb. Lenyűgöző volt a figyelme, ahogy beteglátogatáskor gyóntatás után saját ruháiból adott a rászorulónak és ahogy az egyik halottra hagyta a magáról lehúzott ingét, hogy legalább tisztességgel temessék el. Orosz atya a kevésből adott, nem a sokból.
Egész élete is kereszthordozás volt, nem csak a halála
Grzegorz Ryś bíboros Jézus szavát idézte a napi evangéliumból: Adjatok alamizsnát a rászorulóknak! Hiszen rátok is vonatkoznak ma ezek a szavak, akik sok éven át agressziót és háborút szenvedtek, akik otthonaitokat és egy élet munkájával szerzett vagyonotokat vesztettétek el, sőt életeteket, egészségeteket is. Ám Boldog Péter atya ma azt mondja nektek: Legyetek irgalmasok! Ne hagyjátok, hogy megfosszanak titeket attól a képességtől, hogy tudjatok adni másoknak saját szegénységetekből is. Szent II. János Pál pápa járjon közbe értetek az irgalmasságra kész lelkület ajándékáért. Hiszen minden tanúságtevő először Péter atya jóságáról, irgalmáról és alázatosságáról beszélt és csak utána a vértanúságáról. Bátran mondhatjuk, hogy ma olyan vértanút avatunk boldoggá, akinek egész élete is kereszthordozás volt, nem csak a halála. Úgy élt, ahogy Jézus kérte az őt követőktől, fölvette a keresztjét minden nap.
Mély hitű, lelki és imádkozó ember volt
A tanúk ezen túl Péter atyára úgy emlékeznek, mint aki mély hitű, lelki és imádkozó ember volt, aki keveset beszélt – de sokat imádkozott! Térde oly kemény lett, mint a talpa. Így is halt meg, térden állva, miután magához vett az Oltáriszentséget. Az Istenszülő rendkívül fontos helyet foglalt el imaéletében. Mindig magán viselte a Częstochowai Istenszülő képét, közel a szívéhez. Az ifjúságot Mária-tiszteletre nevelte és Mária imacsoportba” gyűjtötte. Lelkesen imádkozta a rózsafüzért. Mária iránti áhítatából merített erőt a nőtlen életformájához is, noha maga nem volt szerzetes. Általában naponta egyszer evett, mert ahogy mondta,„könnyű akar lenni, mint egy madár, mindig készen arra, hogy repüljön”. Mély lelkisége a keresztény kelet és nyugat találkozásából született, ahogy Szent II. János Pál pápa tanította: Boldog Péter atya is „két tüdővel lélegzett”. Görögkatolikus pap volt, keleti rítus szerint imádkozott és végezte a szent liturgiát. A fatimai Lúcia nővér példájára támaszkodva tanította és ösztönözte a rózsafüzér imádságot. A találkozás lelkiségét képviselte és ez a vonás nagyon erőteljesen megnyilvánult Péter atya életében, de ez egyúttal sajátja a ti egyházatoknak is, mert bele van írva nemcsak történelmébe és emlékezetébe, hanem még mélyebben, a DNS-ébe is. Ez nem könnyű út! Szüksége van hidakra, de azt is nagyon jól tudjuk, hogy háború idején a hidakat bombázzák le először, pedig a híd az, ami összeköt. Napjainkban sem könnyű annak, aki a „kardot ekévé, a fegyvereket a közös munka eszközeivé alakítja, mert ez nagyobb bátorságot igényel, magát a vértanúságot! Tanúságtételeiben Péter atya meg tudta találni a közös nyelvet mindenkivel: a latin- és a görög-katolikusokkal, az ortodoxokkal és még az ateistákkal is! Legyünk mi is ilyenek a mai boldoggá avatásnak köszönhetően. 1953. augusztus 27-én egy rendőr golyói okozták Péter atya halálát. Hetvenkét évvel később ma ő mégis köztünk áll, szeretett püspöke és tanítója, boldog Romzsa Tódor vértanú mellett áll, együtt több mint százhúsz paptársával, valamint azok mellett, akiket letartóztattak, üldöztek, kínoztak, megvertek és börtönben haltak meg. Ott áll és tanít minket a szeretetre, életével és halálával. Befejezésül Grzegorz Ryś bíboros egy częstochowai Istenszülő ikont ajándékozott a bilki templomnak, melyet az ő kérésére a pálos atyák küldték nekik Jasna Góra Fényes Hegyéről.
