Amikor elfogy a bor: Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 2. vasárnapra

A hindu irodalomban találhatunk néhány olyan történetet, amelyek párhuzamba vonhatóak Jézus tanításával. Az egyik ilyen történet Naradáról, a hindu bölcsről szól, aki elindult, hogy a hindu Isten templomához zarándokoljon. Egyik éjjel egy kis kunyhócskában szállt meg, ahol egy szegény házaspár fogadta. Mielőtt másnap útnak indult volna, a férfi így szólt hozzá:

- Mivel istenünk templomához tartasz, kérd meg őt, hogy adjon nekem és feleségemnek gyermeket, mert már hosszú évek óta szeretnénk, de mindhiába. Narada, a bölcs megígérte neki. Mikor a templomhoz ért, közölte is a hindu istennel kedves vendéglátóinak kívánságát. Az isten azonban határozottan válaszolt:

- A sors annak a családnak nem rendelt gyermeket.

Narada belenyugodott az isteni válaszba, elvégezte ájtatossági gyakorlatait és hazatért.

Öt évvel később ugyanarra a zarándoklatra indult és ugyanabban a faluban, ugyanannál a családnál kapott szállást. Ez alkalommal azonban három kisgyermek futkározott a kunyhó körül és mikor Narada rákérdezett a gyerekek kilétére, a férfi büszkén válaszolta, hogy bizony ezek mind nekik születtek. Az történt ugyanis, folytatta a férfi, hogy öt évvel azelőtt, miután ez a Narada tőlük eltávozott, egy szent koldus jött a faluba, befogadták őt is éjszakára, s mikor másnap reggel elindult, megáldotta a feleségét és istenük megajándékozta három gyermekkel.

Narada ideges lett az istenre, s alig várta, hogy odaérjen templomához és szemrehányást tehessen neki. Mikor odaért, odakiáltott az istennek:

- Hát nem azt mondtad nekem, hogy a sors annak a családnak nem rendelt gyermeket? Most pedig három is van nekik! Mikor az isten meghallotta, jót nevetett, majd ezt válaszolta:

- Ezt csakis egy szent tehette. A szenteknek ugyanis hatalmukban áll, hogy még a sorsot is megváltoztassák.

Ez a történet talán első hallásra furcsának tűnik. Mintha azt sugallná, hogy Isten befolyásolható.

A kánai menyegző története is első olvasásra talán azt sugallhatja, hogy Istenre hatni tudunk imáink által, mintha képesek lennénk befolyást gyakorolni Rá.

Ahhoz, hogy jól értsük ezt a kérdést és ezt a szövegrészt, Jézusnak e szövegben tett nagyon fontos kijelentéséből kell kiindulnunk, amit édesanyjához intéz: „Asszony, még nem jött el az én órám”.

Ez azt jelenti, hogy Isten órája, Isten „ideje” teljesen más, mint a mi időnk, s Jézus – Isten Fiaként – teljesen erre az „órára” hangolódik rá.

Isten órája ugyanis akkor jön el, amikor az ember eléggé nyitottá válik, hogy a csoda megtörténjen – mikor az emberi akarat megegyezik végre Isten akaratával. Ez az összhang „váltja ki” a csodát.

Amikor az ember a saját érdekében, a saját szempontjait, a saját szemszögét tartja csupán szem előtt és a saját erejéből akar mindent elérni, akkor „elfogy a bor”.

A bor a lakoma fontos „kelléke”, a Szentírásban is az öröm és az élet szimbóluma. Amikor túlságosan elvagyunk magunkkal és önmagunk kerülünk a középpontba, észrevétlenül is elfogy belőlünk az élet. Elfogy a bor, mert magunkra építettünk. S ekkor – ebben az értelemben – kérhetjük a szent emberek „közreműködését”, ami nem azonos a befolyással, csak tisztaságuk által felgyorsulhat Isten megnyilvánulása. A szent és tiszta embereken keresztül átragyog Isten dicsőségének fénye.

Imáink által tehát nem befolyást gyakorolunk Istenre – ez rossz megközelítés lenne! - hanem fokozatosan alakul ki az a belső készség, hogy készek legyünk befogadni Istent, Aki általunk és velünk együtt szeretne megnyilvánulni. Isten rejtetten mindenütt és mindenben ott van, de nem mindig tapasztaljuk meg. Amikor „megérett” bennünk az idő, akkor cselekszik. Ez történik a menyegzőn is.

Fontos szempont aztán az is, hogy Jézus nem tudott mindig csodát tenni. Az emberi közreműködés ugyanis elengedhetetlen. Nem véletlenül mondja Mária: „Tegyetek meg mindent, amit mond”. Istennek szüksége van lábainkra, kezeinkre, szánkra, mosolyunkra.

Jézus első csodája egy menyegzőn történik. Érdemes felfigyelni arra, hogy a menny szó benne van abban a lakomában, ahová Istent meghívják. Isten az öröm pártján van. Velünk örül. A lakoma képe egyébként is nagyon gyakori a Szentírásban: Isten mindig meghív lakomájára, ahol Ő maga szolgál fel nekünk.

A lakodalom nem rossz, ha a mennyegzőt követi… Ezért hívjuk Jézust mindig, hogy legyen vendégünk. S ha tudatossá válik, hogy Ő már itt van, akkor bennünk és általunk kinyilvánulhat a csoda és megnyilvánul Isten dicsősége.

Legyünk Neki és egymásnak is munkatársai!